Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 18. 1683-1686 (Budapest, 1895)

32. fejezet: 1683-1686 - Törvények és okiratok

rendeknek, sőt annak előtte ez ország adaja administratori­nak is az Hunyad vármegyei némely nemes és paraszt emberek miatt, kiktől való félelem a sóval való kereskedőket is gya­korta szokta akadályoztatni és liogy azoknak orvoslásában noha az Nagyságod ex consilio lőtt kegyelmes parancsolatjá­ból munkálkodtak ugyan azon vármegye vice tisztei, mind­azonáltal effectumban nem vehették, mind ez panaszló felek, mind penig az Nagyságod kegyelmes resolutiójából alázato­san értjük kegyelmes urunk; hogy azért ezen difücultás most megorvosoltassék, többek affélék következési pedig mind Hunyad vármegyében, mind pedig más oly félelmes helyeken is akadályoztassanak, s az gonosztévő emberek, kik más jámborok javok és életek után szoktak leselkedni, megzaboláztassanak, Nagyságod kegyelmes consensussából végeztük, hogy az hunyadvármegyei vicetiszt atyánkfiai cirkálják fel szorgalmatosan, minden ahhoz kivántató uta­kat, módokat elkövetvén, mind az nemes embereket, kik azon gonosz cselekedetben részesek lehettek, mind pedig az paraszt embereket, a kik cselekedték, úgy az kiknek kezek­nél azon elprédált marha feltaláltatott s találtatik is és a megirt kárban esett kereskedő rendeket, comprobálván ők is részek szerint minden károkról ab exspiratione praesentis diaetae ad quindenam contentáltassák, sub poena dupli, ex eorum rebus mobilibus, juribusque et portionibus ipsorum possessionariis per legitimos regni executores, virtute saltem praesentis articuli. exclusis omnibus juridicis remediis et cautelis exequendis és hogy efféle gonoszság inkább meg­szűnjék, az lator embereknek is nagyobb tartalékja lehes­sen. az megirt gonoszságot patrált falukkal határos szomszéd falubéliek is juxta proportionem megbüntettessenek megirt vicetiszt atyánkfiai által sub poena articulari modo quo supra exequenda. Articulus IX. Tolva) kiáltás poenájdval együtt limitál tátik. A tolvaj kiáltásnak és harang félenverésnek alkal­matosságával becsúszott sok inconvenientiák eltávoztatására nézve végeztük kegyelmes urunk Nagyságod kegyelmes con­sensusából, hogy ha ennek utánna vagy valamely gonosztévő más jámbor ellen, vagy korcsomákon s vendégségekben, vagy penig házoknál s mezőn is magok aprólékos dolgok felött veszekedők közzül valamelyik tolvajt kiáltana, ez ilyen dolog megvizsgáltatván, ne tartozzék az falu semmi mulctával, hanem az veszekedő felek közzül az érdemesnek vegyék el három, hat, vagy ad május tizenkét forint büntetéseket.

Next

/
Thumbnails
Contents