Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 17. 1679-1682 (Budapest, 1894)

31. fejezet: 1679-1683 - Törvények és okiratok

uram, liogy mégis hallották, hogy útnak indúltunk Jerémiás mesterrel együtt, Fejérvárbúi hatvan lovas jött utánunk, csak Bánti-Hunyadig űztek bennünket, Barcsai Ábrahámot az útban levágták, mert megelőzött bennünket másod magá­val, csak az melyiben lűttem egy pulhakkal, az lovunk is elfáradott mind az kettőnknek s nyugodt lóval megelőzett. ifjú legény lévén, azonban az egyik, az Kolosvári Istváni Bálint fia, annak Jerémiás az tejében lűtt, csak lefordult a ló hátáról, egyik lovokat elnyertük, az egyik az seregben szaladott, mert az sereg is közel volt hozzánk, az kik űztek bennünket. P. S. Azonban az mely leveleket Nagyságodnak akar­tunk Konstanczinápolyban bevinni, azon leveleket az váradi Juszuf basa elvette tőlem. Jerémiás Váradon maradott, engemet penig az budai vezérnek küldött ajándékban. Nagy­ságod szolgálatjáért atyámat keserűségben hagyám holtig; alázatoson kérem Nagyságodat, hogy Nagyságod tudósítson felőle, állapatja miben forogna Nagyságodnak; kérem Nagy­ságodat, hogy az vezérnek írjon Nagyságod állapotom felől, hogy cöllennek ne tartson, kiért az úr isten Nagyságodat megáldja feltött akaratját, bízzík istenben Nagyságod; mert nagyságos uram az kit így kezekben fognak olyan inast, azt cöllennek mondják, hogyha az basa megszűkül, pénzen elád, mert csak azt mondja ennek okát, hogy ajándékon küldöttenek tégedet énnekem, csak elád, avagy elajándékoz; avagy penig halála történik, az császár számára foglalnak. De ismét ha Nagyságod levelet ír magának az vezérnek, énnekem levelet ád: az hova akarok, oda megyek; ha Nagy­ságod az istentűi fél, quia ego huic vezerio ilium dixi, quod fráter est mihi magnifica. (így!) Ezeknek utána isten tartsa Nagyságodat egészségben. Datum in Buda (1681.) *) Az Nagyságod válaszát elvárom. Kiilczím: Az tekintetes és nagyságos Albessi Zólyomi Miklós uramnak, nekem jó kegyelmes uramnak. (Egykorú másolat, a Boér-család fogarasi leveles-ládájából.) *) Más kézzel van írva.

Next

/
Thumbnails
Contents