Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 16. 1675-1679 (Budapest, 1893)

30. fejezet: 1675-1679 - Törvények és okiratok

sajtjit. bárányit erőszakosan elviszik, sőt nemes ember házát felvervén, kapuját lerontván, az nemes embert megverték, sebhették. kiket ha kívántatik, azon vármegyéből expediáltatott követ atyánkfiai meg is nevezhetnek. Kik is oly szót adtanak. hogy mivel nekik szabadság engedtetett arra, az nemes emberre is rászállnak, kiknek is dolgok hogy megorvosolta ssék, alázatoson instálunk. XIII. Máramaros vármegyei atyánkfiai panaszokbúi értjük, hogy in anno 1676. Lengyelországban ki- s bemenő követek számára expendált sok költségekre nézve az nemes országot az akkori gyűlési alkalmatossággal requirálták volt. hogy expensájoknak lenne refusiója. Melyre az nemes oiszág kegyelmesen tekintvén, másfélszáz tallérokat condonált, melyre nézve in anno 1677. az ország adaját annyi héjjával administrálván, in hoc anno praesenti júniusban celebrált gyűléséből exmittált exactor uraimék nem acceptálták. Instálunk azért, hogy egyszer megírt kegyelmessége szerint az nemes ország acceptáltassa azt az 150 tallérokat, insuper minthogy extraordinaria adóban ő kglmeken 4000 oroszlányos tallérok estenek volt. mely tészen florenos az mint szokott járni 7200, melyet kit aranyúl, kit tallérúl és kevesebb folyó pénzűi plenarie administrálván, generalis perceptor uram az mint ő kglmek referálják. 8000 forintra töltetvén, az flor. 7200. 800 forintokkal pótolták ; instálunk ő kglmek mellett, rebus sic stantibus, az a flor. 800 refundáltatnék. Közép-Szolnok vármegyebeli atyánkfiainak sok nregbántódások exhibiáltatván előttünk, azon atyánkfiai mellett is alázatosan instálunk, méltóztassék az nemes ország az mi kglmes urunkkal együtt oly igazításban venni, ne kellessék ezen hazánk részének végső pusztulásra jutni. XIV. Nem kicsin fájdalommal és károkkal éreztük már egynéhány időktől fogva az magyarországi hadaknak rajtunk való rettenetes insolentiájokot, ki miatt az mint a dolog indült, első jelei is mutogatják ez hazának nagy veszedelmét. Mert az német császár ő fge armadái az magyarországi hadak után keresvén, nem kevés károkat tőnek, vármegyénkben mint Kővár vidékén marháknak sokságát elhajtván, templomokat felvervén, azokból szegénységinknek javait felprédálván, sőt sok helyet az praeda után fel is égettek; az hol mezőben kin szénát, búzát találtanak, azt is felégették; ki miatt szegénységünk, az vármegyének nagyobb része, végső pusztulásra jutott. Mind ezek az elszenvedhetetlen, megböcsülhetetlen károk történtenek rajtunk az magyarországi hadaknak rajtunk élődések és köz-