Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 16. 1675-1679 (Budapest, 1893)
30. fejezet: 1675-1679 - III. 1676. nov. 21—decz. 21. Fejérvári országgyűlés
vei fog ellenük eljárni. Bethlen János ellen az a vád. hogy ez rosz tanácsaival akarta őt megrontani, melyeket ha megfogad, veszélybe döntötte volna magát s a hazát. Béldy Pál ellene és a haza ellen többször mesterkedett, melyek ha sikerűinek, nagy zavart idéztek volna elő. Bethlen Miklós és Béldy kis szikrával nagy tüzet akartak gyújtani, az előbbi forró kásával megégette a száját. 1) O a kezdetén akarta elfojtani, nehogy vigyázatlansággal vádolhassák.« De hát miért késlelteti a fejedelem az ő megbüntetésöket, kérdezék a rendek. Aztán a folyamodásokra adott válaszokat olvasták fel s vették tudomásúl. Decz. 21-én volt az utolsó ülés. Megszavazták a jövő évi adót. a segesváriakat és kőhalmiakat, minthogy ott nagyobb égések voltak, némi adóelengedésben részesítvén. Még néhány supplicatió felett döntöttek, felolvasták a fejedelem válaszát a rab urak ügyében beadott folyamodásokra, hogy t. i. ellátásukról gondoskodni fog; hitelesítették a törvényeket. Ezzel az országgyűlés a szokott formák megtartása mellett véget ért. 2) Összesen huszonöt törvényczikket alkottak. Az I. megbízta a harminczadosokat, hogy ügyeljenek az álutakra, nehogy a parasztok, kivált oláhok vagy oroszok, kiszökhessenek. A II. art. megtiltá a városiaknak, hogy vásárok alkalmával az árúkat a szekeresektől szekér számra össze ne vásárolják, hogy a szegénység kicsinyben, olcsó áron vásárolhasson. A hídalmási harminczadot eltörölték. (III.) Azokat a béreseket, kik 1675-ben az eleséggel mind végig künn voltak a török tábornál, a vice-tisztek teljesen elégítsék ki. (IV.) A török földről feljáró bagariczás szekereknek sóval kereskedni tiltva van. (A'.) A törvény által megszabott helyeken tartsanak postalovakat. (VI.) ') Ugy látszik, Macskásy vallott ellene. Törvények és Okiratok LIX. b). L. Törvények és Okiratok LII. a három jelentést.