Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 16. 1675-1679 (Budapest, 1893)
30. fejezet: 1675-1679 - III. 1676. nov. 21—decz. 21. Fejérvári országgyűlés
latumaik a rendeknek csakugyan voltak, s hogy ezek felterjesztésétől elállani ne láttassanak, azt határozták, hogy felterjesztik ugyan a fejedelemhez többi postulatumaikat is, de abban a reményben, hogy a fejedelem a praepostulatumok felett határozni fog. A közvélemény ez erős nyilatkozta mégis hatással volt a fejedelemre és környezetére. A vallatásokat Székelyföldön és a lakságon már befejezték: főként azokat vették elé, kikkel Béldy érintkezésben volt. Deczember 1-én összeírták azokat, a törvényes formáknak megfelelően, úgy, hogy azok alapján a közvádló a nótapert meg is kezdhette volna:*) de a nótapert nem indították meg. Másfelől pedig azt sem akarta a fejedelem, hogy a per elejtésének az a látszata legyen, mintha ő a rendek határozott fellépésének hatása alatt tett volna valamit: s így halogatta a választ. Teleki ez alatt az egész idő alatt Kővárott volt. Nehezen tudott belenyugodni abba a gondolatba, hogy a magyarországi interventió füstbe menjen. Várva a dolog jobbra fordúltát, hadait nem bocsátotta szét. De ez a jobbra fordulás nem akart bekövetkezni. Még oct. 24-én is arra inti Apafi, hogy a bujdosókat tartsa csendességben, de másnap már értesíté, hogy midőn »könnyebbűlést vára, isten újabb akadályt bocsáta köziben:« a nagyvezér változást, »melylyel minden dolgok bizonytalanságba« jutottak, s »elmenetelre való szabadságot nem mer engedni neki«. De az interventió tervével végkép meg ekkor sem szakított : várjon, inté, míg parancsát nem veszi a bejövetelre. Pár nap múlva ez a parancs is elment Kővárra, s most azok a voluntariusok, kik átlépték a határt, magyar területen foglaltak téli szállást. Ekkor aztán Teleki is oct, 14-én Fejérvárra jött. 2) Az országgyűlés ezalatt folytatta tanácskozásait, várva a fejedelem elhatározását a három tanácsúi' ügyében. Nov. 30-án letárgyalták a nemesek néhány postulatuniát, decz. 1-én és 2-án a szászokéit, 3-án pedig felküldötték a fejedelemhez a magánosok postulatumait, hozzáadva, hogy vár>) Kivonatban közülte Deák Farkas Béldy Pál 144. s köv. 11. a) Apafi levelei Telekihez nov. 24., 25. dec. 3., 4., 9. Bujdosók Levéltára 159—9. 11.