Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 16. 1675-1679 (Budapest, 1893)
30. fejezet: 1675-1679 - Törvények és okiratok
Semmi új híreket nem tudok írni. mint egy titokban szabású vagyon, de én úgy sajdítottam, hogy az magyarországi hadak mintegy meghasonlásban vadnak, és nem mindenik akarna Teleki urammal tartani, sem az németek, sem az vitézlő rendek közül, olyat hallok, hogy egy része Yeselényi urammal lengyel haddal akarná magát öszveadni. mely lengyel had is már közel volna Máramaroshoz és nem sok volna Teleki uram mellett; már nem tudom, ha úgy vagyon az dolog vagy másképpen. Feleségem is vele való Kgd apró atyjafiaival szolgáival Kgdet becsüllettel, köszöntik, most egészségben vadnak. Gerebenesre szorúltunk, mint igen elhatalmazott az mirigy halál mindenütt. Isten oltalmazza minden veszedelemtől kgdet. Radnót, 17. Szent-Mihály havának 1677, Kgdnek kész szolgája sógora Haller János s. k. Külczím: Tekintetes nemzetes Béldi Pál uramnak (tit.) kedves uram sógoromnak adassék. (A M. T. Akadémia birtokában levő eredetiről.) c) 1677. sept. 18. Olasz F. levele Béldi Pálhoz. Spectabiiis ac gen. dne ac patroné mihi semper observandissime. Demissam servitiorum meorum semper commendationem. Isten jó szerencsés hosszú élettel áldja meg uram Kgdet, szíbűl kévánom. Kgd levelét böcsülettel vöttem uram, irását értem mind az Ugrai uram ő kglme levelével együtt, melyet Kgd levelében includált. Az Ugrai uram ratióját, a ki irta uram, hüttel mondotta szemében Ugrai uramnak Vér Mihály uram ő kglme itt jelenlétében, hogy az administratió feljebb ment az erogatiónál, többet percipiált ő kglme, mint amennyi a praesidium fizetésére erogálódott, hova tötte, maga tudja, de én hüttel merem uram írni, hogy az én hópénzem kívül többet, nékem semmit nem adott, azt is nagy bajjal vöttem meg. En jó szívvel segítséggel lennék uram az restantia felszedésében is, de itt még ratióját se mutatta, noha kértem, de elő nem adta, annál inkább holott legyen restantiája, nem tudom, magát se láttam, se restantiájárúl való registrumát itt nem hagyta. Ugy látom uram, Ugrai uram csak mentegeti magát egygyel is, mással is, azért küldené uram