Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 16. 1675-1679 (Budapest, 1893)

30. fejezet: 1675-1679 - Törvények és okiratok

(lette elméjeket változtatni, holott mindnyájan az követek olyan revelatióval mentek el innét, az portai resolutiót csen­desen megvárják és akármi választ hozzanak, azután is mindent az mi tetszésünkből cselekesznek mindent. Azt véghez vihetik, ha ugyan nyughatatlankodnak, mind az két császárt ellenségekké tehetik ő kglmek, elég erejek penig nincsen egyik ellen is megállhatni. Mihoeza istentelen cselekedetét megéltettük, hitesse el Kgld magával, el nem szenvedjük; Kgld tetszése szerint most iratunk ki az vallásunkon levő tanács rendnek, s meg­jővén tetszések, azt követjük el, valami ő kglknek tetszik, az itélőmestereknek is veszszük censurájokat. Megleszen válaszok, az. kik pál tját fogják. Az franczia mi akaratunkból ki nem megyen, inkább azon leszünk, már közelítvén az posta megérkezésinek ideje, behivatjuk, isten holnapot adván érnünk, iratunk és hivat­juk tisztességesen az akkori consultatióra, és az más francziá­nak való válaszszal Vásárhelyről elküldjük Kgldnek az levelet. Az mostani fogadott hadakot minemű hitnek formá­jával kellessék beesküdtetni, hagyjuk és bízzuk egészen az Kglmed discretiójára. Az szászok gyalogi felől nekünk is irtanak, nem tud­juk: kellenék-e hittel kötelezni vagy nem, holott nem udvari gyalogok, azomban az honnan küldették, csak számunkra hitesek és többire mind haza fiai is, mi elbocsáttatások felől azt az választ adjuk: az tanácscsal megegyezett érte­lemből az haza határainak oltalmazására rendeltetvén oda, elbocsáttatásokhoz nem szólluuk, meglesz arra is válaszok, hogy sem vármegye, sem székelység fen nincsen. Az magyarok hogy követjeket expediálják most be, nekünk semmiképpen nem tetszik, s Kgld be se bocsássa, várják el az egynehány napokat, azután szabadoson mehetnek. Az hadakkal mint lött az dolog, Kgld tudósítását elvárjuk, ügy fizettettünk nekiek. mint az nagy fejedelmek. Quártély felől az országgal kell concludálnunk. Minket Kglmed ezután is mindenekről tudósítson, kegyelmesen veszszük és ajánljuk isten oltalmába Kglmedet. Görgény 1. Septembris 1677. A többi mind Apafi kezével: Kgldnek minden jót kéván M. Apafi mp. Ertjük az az hadak között való sok confusiót is, nem sokára Székely László tudósítása mind azokat a zsibongá-

Next

/
Thumbnails
Contents