Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 16. 1675-1679 (Budapest, 1893)

30. fejezet: 1675-1679 - Törvények és okiratok

alattomban forgó nyughatatlanságok ellenünk s fejedelem­ségünk ellen nap fényre jővén világosan, kéntelenítettünk arra lépni, hogy a közönséges gonoszt és az haza s magunk veszedelmét megelőznünk: arra nézve Béldi Pált és Bethlen Miklóst megfogattuk, lévén oly dolgok fenn. melyek haladást semmiképpen nem szenvedhettek. így értvén azért Hűségtek az dolgot, intünk minden rendeket kglmesen, sőt élete, javai vesztése alatt hozzánk s hazájához való kötelességére kény­szerítünk s parancsoljuk serio, alkalmaztassák úgy magokat s dolgokat, Istentől áldást, tőlünk penig kglmességet várhas­sanak. Elhitetvén magokkal Hűségtek, hogy az mint eleitől fogvást az jó békességnek megszerzésénél egyébben nem munkálkodtunk, úgy minden utakat-módokat továbbra is a jó csendességnek megmarasztásában elkövetünk, akármint hazudozzanak ellenkező dolgokat az nyughatatlan elméjű emberek. Mivel peniglen nem kevesen vadnak minden helye­ken, kik homagiumokot nem praestálták. melyre nézve Kglme­teknek, főtiszt uramék. kglmesen és igen serio parancsoljuk, az olyanokkal minden késedelem nélkül praestáltatni el ne mulassák. Quibus secus non facturis gratiose propensi mane­mus. Datum in arce nostra Fogaras die 26. Apr. A. 1676. M. Apafi mp. Külczím: Spectab. ac generosis egr. et nlibus agilibus supr. et vice judicibus regiis, jur. assessor, ac notar. item primőr, potior, primipilis peditibusque pixidar. toti denique univer. dnor. Siculor. libertinor. sedis Sicul. Udvarhely etc. Fidelibus nobis dilectis. (Eredetije Udvarhelymegye levéltárában.) XLI. 1676. ápr. 28. Teleki Mihály utasítása a Kővárral szomszédos végek meg­védése ügyében. Instructio pro spli ac groso dno Michaele Teleki, celsmi principis Transylvaniae dni dni nostri clement mi consiliario, arcis Huszt et Kővár supremo capitaneo, comitatuum Maramaros et T o r d a c o m i t i supremo, decima­1 ium fiscalium arendatori supremo ex con­s i 1 i o data. 1. Noha kolosvári főkapitány ítédei Ferencz uramnak és somlyai kapitány uraméknak az végbeli dolgokról elege­[71 K1R.0RSZ. LEVELTÁftl könyvtára. I

Next

/
Thumbnails
Contents