Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 15. 1669-1674 (Budapest, 1892)
29. fejezet: 1669-1674 - Törvények és okiratok
47o ERDÉLYI ORSZÁGGYŰLÉSI EMLÉKEK. mind hazánk törvényinek letapodtatására, azomban szegény hazánk csendes békességének felbontására s jó kegyelmes urunk méltóságának, fejedelemségének mozgatására, mint ilyen rendeletlen és maga erejében bizakodó emberhez rendkívül való utakon kelletett hozzá nyúlnunk, feljebb becsülvén egy privata personánál jó kegyelmes urunk székiben való megtartását, édes hazánknak békességben való megmaradását, Hogy azért se hazánk lakositól, se körülöttünk való keresztény nemzetektől azzal ne vádoltatnánk, hogy az ellene való vádokat csak értésére sem adtuk volna, az három nemzetből álló becsületes atyánkfiaitól in scriptis megküldöttük, melyekre is punctatim magát resolválta és resolutióit azon becsületes atyánkfiai azon közönséges gyűlésünkben reportálták. Melyek is megolvastatván, nagyobb részént helytelennek és erőtlennek lenni Ítéltettek, mivel azokban a punctumokban feltött hibás és vakmerő dolgait, úgymint : hazánk szabadsága, kegyelmes urunk ő naga harmadik 4-dik. 5-dik, 8-dik. 9-dik, 13-dik, 15-dik. 16-dik conditiói és maga tanácsi rendi kötelessége ellen való ártalmas tanácslásit. az hazában idegen hadnak behozásában való fáradozását. a tanácsurak ő kegyelmek kötelességek szerént és mások is replicái ellen bizonyították: azomban az ország ellen való maga egynéhánszoi i elata oppositióit, sok privatum nemes és nemtelen rendeken tött. nagy büntetéseket érdemlő rendkivűl való excessusit. insolentiáit, ország jövedelminek interversióit és ország fizetett szolgáinak defraudatióit mind az egész ország recognoscálja. Ezekért azért a vétkes cselekedeteiért in terribile exemplum aliorum juxta continentiam decreti et articulorum: in notam perpetuae infidelitatis incurráltnak lenni pronunciáljuk, vigore praesentis articuli; ilyen declaratióval mindazáltal. Az ország maga kegyességétől viseltetvén fiához, régi ős jószági intacte megmaradjanak. fiának s maradékinak; felesége ő kegyelme ős és per legitimam successionem apprehendált jószága is kezében maradván, semmiben azt nem illetvén. Egyéb akármi úton s módon acquirált jószági s javai megírt Bánfi Dienesnek a decretum szerint amittáltassanak. Ha mely jószágot, terretriumot, (így! e helyett: territóriumot) vagy jobbágyokat praeter viam juris, maga hatalmával vagy praesidiummal akárkiktől is el vett, azok legitime comprobáltatván. restituáltassanak azon megkárosított atyánkfiainak.