Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 15. 1669-1674 (Budapest, 1892)

29. fejezet: 1669-1674 - Törvények és okiratok

delmiink is idegen küvetektűl meghitt tanácsos hívei előtt szokott szemben lenni, az megnevezett privatus űr penig egyedül maga személyére vállalta sokszor az trrctát. követekkel való szembeniételt, kinek minden időben felette nagy tilalma volt az mi hazánkban : mit jelentett meg penig urának s hazájának, rajta állott, idegen országokra maga hazája híre nélkül mennyi követségeket jártatott, nyilván vagyon mindeneknél, ilyen megfogyatkozott országnak penig mennyi felvetett adóját takarította maga tárházában, mindnyájan tudjuk, ki helyin mennyi dohos búzával töltette kebeleket az szegény vitézlő rendeknek, sóhajtották, de panaszlani nem merték volt; az nemes országnak szép serege keze alatt, de nem mondhatták országénak nyavalyásokat, hanem Bánti Dienesének igazábban, — ha tudni s mustrálni akarta ez haza szolgáit, nem engedte; egy szóval, ha isten ingyen való kegyelméből ez hazának első rendeit. statusit fel nem tekintette volna, az sok titkos és esak maga állapotját nevelni kivánó praktikái miatt el kell vala immár veszni ennek az kis keresztyén hazának. Holott minemű nagy szerencsén fordólt meg valamikor fejedelmi változást szenvedett Erdélyország, más birodalmak is tanulhattak róla. Nem hagyta volt még azért az úristen olyan pusztán teljességgel földünket. melyben fejedelmet is ne hagyott volna, kire szemeinket függesztenők, nem olyan árvájúl, hogy az tanácsot mindenestül tűllünk elvette volna, hogy ne találtatnának fejedelmekre. igazságokra s nemesi szabadságokra vigyázók, kihez képest ne kárhoztassa senki az nemes országot, ha vétek uta 1) mellől elszökött szolgát megbünteti, mert az érdemes és hűségiben végig megmaradó szolgát mindenkor méltó jutalommal szokta böcsiilleni. Avagy nem kellett-e előttünk hazánk megmaradásának annyi tekintetinek lenni, hogy egy vesztő kegyetlen embert elfordítanánk róla, — isten oltalmazzon olyan hazánkra s [fejedelmünkre] való vigyázatlanságtól bennünket. Elhittük [mondanak sokan olyat], hogy törvény volna elx'i orvossága az vétkes embernek (nem penig] erőszak tétel, — ugyaniazt siratja szemünk láttára némely nemes rendek, hogy nem lehetett reménségek a jtörjvényhez. Ha azért az egész világ törvénye megengedte [volt], hogy szabad az erőnek ellene állani erővel, szabad volt Érdélnek is azon szabadsággal élni. az gonosz szándéknak mentől hamarébb ellene állani. Kihez képest példa legyen az nyughatatlan, szívekben felfuvalkodott embereknek akárkiknek is ezután, mint ') Talán vétkes, ura mellől etc.