Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 15. 1669-1674 (Budapest, 1892)

29. fejezet: 1669-1674 - Törvények és okiratok

d) 1674. július 9. A fejedelem levele Naláezynak. U r u n k t ú 1 X a 1 á c z i ura m n a k írt 1 e v e 1 é­n e k mása, de dato 9. Julii 1674. Michael Apafi etc. Gener. fidelis etc. Noha az több dolgok között az magyarországiak álla­potjárúl is, úgy emlékezünk reá. Kgldnek mind Írásbéli instructiót adtunk, s mind sióval eleget mondottunk, de mivel óránkint sűrűn jő füleinkben azoknak avagy azok közül némelyeknek nyughatatlankodások. és maga, sőt egész nemzetünk végső romlására való alkalmatlankodások. aka­ránk eziránt is Kgldet tudósítani. Isten Kgldet bévivén. és az ott való állapotokat megszemlélvén, igyekezzék az vezérnek, ha az alkalmatosság úgy hozza magával, avagy ha ő ngával való beszélgetésben ugyan ki nem terjeszked­hetnék. az thihája által az vezérnek jól és fundamentomo­san az magyarországi dolgokat eleiben adni. úgy hogy vala­mint szegény Wesselényi palatínus. Lippai érsek. Zrínyi Miklós s Péter és Nádasdi jó conditiók alatt készek voltak császár köntöséhez ragaszkodni, úgy ma is az megmaradóit nagy urak, sőt még az clerus rendnek is nagy része, ha hl* császár szabadságokban megtartaná, és az német mos­tani nagy igája alól kiszabadítaná, készek volnának his császár hűségére állani illendő conditiók által, kiről néme­lyektűi az nagy urak közül még ez mostani szoros állapot­ban is izeneteket ottan ottan veszszük. el is hiheti azt az his császár és fővezér, hogy nemcsak ez mostani szoros állapatjok az magyaroknak kínszeríti őket az bis császár hűségére, mert jól vala még dolga Magyarországnak, az mikor az fejedelmi nagy embernek azt az dolgot mi álta­lunk az fényes portán folytatni kezdték, kire maga is az vezér ő nga reá emlékezhetik. De ellenben siniulálás nélkül értésére adja Kgld ezt is az vezérnek, hogy ha ő nga az magvarországi dolgot jó renddel nem kezdi, bizony solia Magyarország, s annak elsőbb, nagy urai s rendei bé nem hódolnak sem magok személyekben, sem annál inkább az ország. Ha kérdenék, micsoda volna az a jó rend. arra felelheti Kgld, az. a melyet ő magok eleitűi fogva kívántak és ma is kívánnak, hogy magok nemzetek által segítse his

Next

/
Thumbnails
Contents