Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 15. 1669-1674 (Budapest, 1892)

29. fejezet: 1669-1674 - Törvények és okiratok

1672. szEPT. 2 1. 297 Micsoda formában lehessen ő klmeknek kimenése megczégérezés nélkül, Bánffi Dienes uramtól vegyen teljes informatiót. Felérkezvén, leveleinket az kiknek illik, adja meg, okát menetelinek ha kérdik, ezt mondja: Tudjuk mi azt. hogy az magyarországi exul atyafiaknak Erdélyben való bejövése, itt mulatása, innét az portára való járása és végtére mostan innét Erdélyből oda ki való menése miatt az mi személyünk derekas kedvességben nincsen az bécsi udvar előtt; mely nehézség ellen sok mentséggel élni nem akarunk, mindazonáltal azt bátran s igazán mondhatjuk, hogy Erdélyben való bejövések azoknak az atyafiaknak az mi és Erdély országa akaratja és engedelme nélkül lett. Bejövén ide ez szerint, midőn az fényes portára menő szándékjokat megjelentették, nem volt már hatalmunkban nékünk annak tilalmazása végső veszedelemnek félelme nélkül. Mostan peniglen, midőn kimenő szándékokat az legközelebbik radnóthi gyűlésben nekünk és az tanácsi rendnek proponálták volna ő kglmek, akkor aperte declaráltuk megnevezett tanácsi rendeinknek egyenlő consensusából, hogy ki ne menjenek, hanem kövessenek más utat dolgokban; de nemhogy ennek engedelmeskedtenek volna, sőt Teleki Mihály uramat is inducálták az vélek való kimenésre. Ha kiknek ez a válasz-tételünk eleget nem tenne, hogy igaz magyarok vagyunk, azt sem akarjuk megtagadni, ellenségképpen magunkat nem viselhettük teljességgel liozzájok, látván az egész magyar nemzetségnek ilyen nagy romlásban esését, hogy nemcsak azok. az kik ő felsége ellen valamit mozdítottanak, avagy valaha szóltanak. gondoltanak. estenek romlásban, hanem asszonyemberek, leány gyermecskék, az ártatlan község és azok között az istennek anyaszentegyháza szenvedett romlást, sokakra holt emberek vétkének terhét vetvén az Magyarországban continuálódott dolgok folyása, noha az Isten az prophéta által az ő népének izeni. hogy soha többé ne hallassék ő köztük az a szó: az atyák ették meg az éretlen gyümölcsöt, a mi fogunk vásik bele, hanem az melyik vétkezik, az haljon meg. Efféléket és több számtalan szenvedését édes nemzetünknek ha fájlaltuk, nem csudálhatja méltán senki. De erről sok szót szaporítani haszontalanság lévén, akármint s akárhogy lett, de az magyarországi atyafiak minemű tumultust indítottanak Magyarországban, maga az dolognak folyása megmondja, melynek mi lészen kimeneteli, csak az élő, mindenható Isten tudja; azért ő felségének