Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 15. 1669-1674 (Budapest, 1892)
29. fejezet: 1669-1674 - Törvények és okiratok
már promiscue mind folnagyhoz szállván, nem csak illendőképen és mértékletesen, hanem rendkívül gazdálkodtanak magoknak; mivel azért Istennek nagy látogatása volt ez esztendőben ez hazán, búza kevés termett, bor penig nagyobbára semmi, annyira, hogy nagyobb része a hazának a búzának szűk volta miatt zabbal kényszeríttetnek élni; kihez képest vígezt-ük. hogy szénánál egyébbel ne tartozzanak gazdálkodni semmivel is az jövő országgyűléséig; mindazáltal azon szász nation lévő atyánkfiai is szemek előtt viselvén a becsületnek reguláját, és külömbséget is tegyenek az emberek között, a mennyire derekas fogyatkozások nélkül lehet; excipiálván az alól azokat, kik kegyelmes urunk az Nagyságod czímerével vagy egyébaránt expresse a Nagyságod dolgaiban fáradoznak, kiknek ételadással tartozzanak; de bort annak is ne adjanak, ha nem akarnak adni; pénzért mindazáltal illendő áron gazdálkodni tartozzanak. Articulus XXII. Hogy az sóval kereskedő szegénység ne károst ttassék meg, ha szintén mindenik kamaraispán vagy számtartó test imonialisát nem producalhatná is Levén székely atyánkfiai közt lakó szegénységnek, kik az sóval való kereskedéssel kényszeríttetnek életeket táplálni, ilyen megbántódások, hogy sokak közűlök inegkárosíttatnak városokon, sokadalmokon, nem producálhatván mindenik kamaraispán vagy számtartó testimonialisát; mivel sokak közűlök Udvarhely városában veszik a sót olyaktúl, a kiknél feles savokrúl vagyon ugyan közönséges czédulájok. de az czédulát nem adhatja mindenik vivőnek, a kik kevés számú sót vesznek tőlök; azonban az arra való inspector várasokon sokadalmokban megkárosítja őket. Kegyelmes urunk, hogy. Nagyságod arra igéri magát, parancsol felőle, hogy az ilyen szegény embereket meg ne károsítsák. Nagyságodnak alázatosan megszolgáljuk. Articulus XXIII. Residentiátlan nemes ember más jobbágyát meg ne foghassa. Hallatnak és vannak olyan dolgok is, hogy némely atyánkfiainak saját jobbágyokat más residentiátlan nemes emberek propria authoritate (arról való processusokat posthabealván) megfogták, praetendálván hozzájok és ma is fogva tartják. Végeztük azért ha residentiátlan nemes emberek