Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 14. 1664-1669 (Budapest, 1889)

28. fejezet: 1664-1669 - Törvények és okiratok

III. 1664. decz. 30—1665. jan. 25. Apafi, rendeletei Telekihez s Teleli jelentései, a) 1664. decz. 30. Apafi decz. 30-ihi rendelete. Michael Apafi stb. Generose fxclelis stb. Salutem et gratiam nostram stl>. 22. Decembris Baló László hívünknek nekünk írt tudó­sítását ez órában vettük egyik étekfogónk által, az melyben való több írási között adja értésünkre nyavalyás vajdánénak kézben kerétését. Azonban penig az erdélyi állapotnak mi­volta még csak emlékezetben sem forgott, sem peniglen az residensnek még addig parancsolatja sem érkezett volna moz­dítása felől, holott Kegyelmed nem olyan nagy reménséggel biztat vala bennünket és mi is közönségesen kívánatosabb válaszát várjuk vala ahozképest ő felségének dolgainknak mozdítása felől; melybűi következik, hogy ily tökéletes remén­ségtűl viseltetvén, lehagyok törekedésünket és immár az határ­járó török is Váradhoz (az mint hallatik) ezentúl közelítvén, miié lészen dolgainknak vége (mind két részrűl való hallgatás között) vagyon istennek titkában. Annak felette úgy is infor­máltatunk. hogy az váradi törökök csak immár is jó eleve nem elégedvén meg az eddig behatott hódoltatásokkal, az Piri pasa hamis defterénél jóvalis beljebb sollicitálták jószágok­nak terjesztését ez megromlott szegény hazában. Melyekhez képest mit kellessék várnunk s cselekednünk, ha az ő felségé­hez való nagy bizodalmunk, vagy késedelmeskedik d ágaink­nak sollicitálása felől, vagy az töröknek szándékja továbbra is harapózni láttatik (részszerint az mi hallgatásunk miatt is) szükség Kegyelmednek gróf urammal ő kegyelmével igen serio tractálni és illendő maga alkalmaztatásával voltaképen tudósítani, hogy így tudhassuk, micsoda reménséggel lehes­sünk az ő felsége atyai kegyelmességéhez is. Cui stb. Datum in Civitate nostra Kolosvár, 30. dec. 1664. M. Apafi mpr. P. S. Jó reménséggel úgy gondolhatjuk, hogy római császár ő felsége kegyelmes annuentiájából plenaria facultása lévén gróf uramnak ő kegyelmének az alkalmatosságok sze-

Next

/
Thumbnails
Contents