Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 14. 1664-1669 (Budapest, 1889)

28. fejezet: 1664-1669 - Törvények és okiratok

Durutsán. Bonacz Andrással egy testvérek s öcscsei Bonaez János és) Ezeknek relatoriáját Kegd uram én Bonacz Barbul 5 kezemben adta vala, melyben meg­bizonyították, hogy igaz régi nemesek. Somkutpatakán. Boman János, nemes embernek mondják, hogy volt, most ígért fl. 18. Kegd jóakaratja, mint íratja. Szurdoki Demeter uram régen karabílyosok között volt, Lengyelországban is oda volt az karabílyosok között, az ud­vari katonák között is volt aunak előtte, bujdosó, ha haza szállana, szolgálatra való legíny volna, feles örökségét mond­ják, hogy ott van. Nagy-Kör tvélyesen. Achim Tivadar fia János^. Ez uram az nagy kapuban darabant, közönségesen van is nemes levelek, az háború idő­ben is itt volt s most is itt lakik. Kis-Berszon. Kifor Philep fia Péter, öcscsei Tamás, János. Az száz forintnak mintegy húsz forint híjjá vagyon uram még, az többit megadta, azt is megadja, kezes leszek én érette, csak irassa be Kgd. Oláh papok. Litkai Pap Ignat adott 2 nestet, meg is ígírt tall. 4, melyet megád, fiai László, Demeter, Gergely, János, Simon. Somkuti Pap Tivadar adott fl. 12, az nesteknek azt mondja nem tehetett, fiai János, Tamás, László. Kovasi Pap János adott két tallért, még is ígírt kettőt s egy nestet is ugyan ígírt.

Next

/
Thumbnails
Contents