Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 14. 1664-1669 (Budapest, 1889)
28. fejezet: 1664-1669 - Törvények és okiratok
és az imperiumot, mert elég dolgot ád az magyar nemzet neki, csak magának az császárnak. Továbbá persuadeáljuk mü magyarokűl az imperiumot, hogy reánk ne támadjon. Reméljük Csehországnak és Ausztriának is rebellióját nem fundamentum nélkül, az hol is nagy reménysége lehet az portának, itt is elő vehetni Betlen fejedelem és az csehek confoederatióját. Végezetre felháborodott az keresztyénség, leszen elég distractiója mind magának az császárnak, mind a több fejedelmeknek, úgy hogy azoknak coniunctióját az porta ellen senki se reménlje. De posito, hogy coniungálódnának is, az magyar bűven megállhat az mellett: mennyivel lenne amazoknál erősebb, ha az felső esztendőkbe magyar és horvát is ellensége levén hatalmas császárnak, mégis dicsőségesen győzedelmeskedett. 3. Ha azt obiiciálná, Bocskai is hadakozott, Betlen is hadakozott, egyszer csak megbékéltek, sok fáradtság, sok költség lett. portának semmi baszna benne, erre azt mondhatni, soha János király idejétül fogva, ki szultán Szulimánnál Magyarország felől kötött volt, ilyen dolog nem volt, mert Magyarország bizonyoson örökösön hatalmas császár szárnya alá adja magát s esztendőnként adót fog adni hatalmas császárnak. 4. Ha kérdi, mi lészen aztán belőle, mennyit adnának ? mit akarnak végezni ? ő csak azt mondja, ha az generalis declarátiót és az salvus passust megadják, a más követ bemegyen, szép ajándékot is viszen, mindeneket jól elvégez hatalmas császár hasznára, dicsőségére. 5. Ha kérdi, honnét tudjátok ezeket? megmondhatja, nekünk sok barátink, ismerőink vannak, minekünk is vagyon szemünk fülünk. Ad 6. Tartsa az instructióhoz magát. Ad 7. Fővezér előtt is, ha beszédbe ereszkedik, csak azon ratiókkal állítsa a dolgokat, mint a kihaja előtt. Hanem ha az vezér különben megkötné magát, mondja ki utoljára, hogy Magyarországnak az színe requirált minket s az ő instructiójokra requiráljuk az portát, lássa hatalmas császár.^ ha olyan szép országot elvét. Ha neveit kérdezi az interessatusoknak, nem tudómmal felelhet. Ad 8. Procedáljon az instructio szerint. Ad 9. Az instructio szerint. Ad 10. Hasonlóképen. Ad 11. Magyarországbúi jövő informatiót utána küldjük, abból világosságot vehet. Ad 12. Az instructio s ez memorialénak praemittált részei elégségesek, több nem kell ehhez. Igíretekre penig lassan lépjék, ha látja, hogy hevenyén kapják, kevesebbet igírjen. ha peniglen difficilisek lennének, megmondhatja,, hogy a más