Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 13. 1661-1664 (Budapest, 1888)

27. fejezet: 1661-1664 - I. 1661. nov. 20 — 23. A kis-selyki egyetemes ország-gyűlés

liez való ragaszkodás, ki az ország felső zugában vonta meg magát, segély nélkül hagyva őket. A fejedelem nov. 21-én érkezett Kis-Selykre. A gyűlési előkészületek, annak megnyitása a szokott formák közt mentek véghez. Nov. 22-én megérkezett a csausz pasa 1200 lovas kí­séretében a szokottnál nagyobb pompával. Ez úttal a beigta­tási jelvények számát is megszaporította a porta de az athnamé annál inkább mögötte maradt a Bethlennek és Rá­kóczyaknak adott athnamétól. Nem kétoldalú szerződés volt már ez, mint a milyent Bocskay vívott ki magának, hanem Apafy s a három nemzet kötelezettségeinek felsorolása, melyek közt legjobban volt hangsúlyozva a porta iránti hűség, a 40,000 arany adó pontos lefizetése s a porta ellenségeinek üldözése. *) De ez nem állott ellent, hogy az átadás ne a szokott formák közt hajtassék végre. 2) Ez ünnepély nem gátolta meg az országgyűlést, hogy a törvényalkotás munkáját lázas sietséggel ne folytassa. A libáncsi választás nagyon csonka országgyűlés munkája volt ugyan, de a formák úgy a hogy, megtartattak s mégis válasz­tás volt. Nem állott olyan kényszerhelyzettel szemben ez a gyűlés, mint az 1658. októberi segesvári országgyűlés, mely csak tudomásúl vette egy pasa kinevezését: ennek csak egy­szerűen folytatni kellett a Libáncson megkezdett munkát. Első volt természetesen a beigtatási hitlevél elkészítése. Ala­púi vették a Kemény János-félét. Keveset, lényegtelen dol­gokat változtattak az egyes pontokon: még a hírhedt IX-dik conditiót is, mely az országnak jogot ad a fejedelem beleegye­zése nélkül is törvényt alkotni, érvényben hagyták. De a Kemény-féle XIX-dik conditio helyett 3) — általános arnne­stia — visszatették a Barcsav-féle XIX-dik conditiót 4) a thesaurariusi hivatal felállítására. Hanem az eddigi tapasz­talatokon okulva, megtoldották három új conditióval, melyek az utóbbi idő küzdelmeit, sérelmeit híven kifejezték: ') L. Törvények és Okiratok IV. b). ®) Krauss II. 209. szebeni névtelen napló. 3) Erd. Orsz. Emi. XII. 478. 1. *) U. ott 98. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents