Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 13. 1661-1664 (Budapest, 1888)

27. fejezet: 1661-1664 - I. 1661. nov. 20 — 23. A kis-selyki egyetemes ország-gyűlés

Ali pasa törökjeivel és Montecuccoli németjeivel csaknem egyszerre és csaknem párhuzamosan nyomúltak Erdélybe. De Ali gyorsabban járt, mint Kemény és a német generál, s mikor ezek szept. 15-én Kolosvár alá érkeztek, a szerdár már rég kezében tartá a székely és szász földek kulcsait. S ezzel elérte czélját, és a hadjárat sorsát eldönté. Kemény el volt zárva a székelyektől, kik vele tartottak, mint a Rákóczyak utódjával, Montecuccoli a szászoktól, kik szívükben a római császárhoz vonzottak. A német had erejét az egykorúak 36,000-re s a magyarokét 10,000-re teszik, mely mindenesetre jelentékeny erő volt még a nagyobb számú török erővel szemben is. Szept. 15-én szállott a német-magyar had Kolosvár alatt táborba. Következő napon portyázó tatárokat fogtak el s ezektől értesültek a szászok meghódolásáról. I gy látszik, hogy ez az értesülés szeget ütött Mo^itecucc|)li fejébe, ki valószínűleg abban a reményben élt, hogy Erdélyt kardcsapás nélkül fogja meghódítani. A mily lassan és óvatosan tett eddigelé minden lépést, a mily nehezen szánta el magát az Erdélybe nyomulásra, oly gyorsan készen volt most elhatározásával, hogy hadait vissza fogja vezetni Magyarországba. Okot, ürügyet talált eleget: a hiányos élelmezés, a táborban kiütött ragály, az ország kétfelé szakadása óva intik, hogy ő felsége szép hadseregét ne koczkáztassa. A valódi, az igazi okot elhallgatta : a császár minden áron kerüli a török háborút. Keményt fájdalmasan érinté Montecuccoli elhatározása, de nem változtathatott rajta. Nem tehetett egyebet, minthogy annak lehető rossz következéseit igyekezzék elhárítani. Már 1*