Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 13. 1661-1664 (Budapest, 1888)

Pótlék az Erdélyi Országgyűlési Emlékek 10. és 11. kötetéhez

tercedált az mi kegmes urunk előtt, ő naga is kegyelmesen annuálván, liogy az statusoknak praerogativájok ellen irott articulusoknak tollálása méltó consideratióban vétessék. Melyre való nézve könyergünk még is igen alázatoson ez nemes országnak, mutassa hozzánk alázatos szolgáihoz kegyes jó akaratját, hogy annyival inkább ezen két dolgát kívánságunk szerint obtineálhassuk az mi kegmes urunk előtt. És hogy illendő engedelmességünket érezhesse az nemes ország, ezen következő conditiók alá submittáljuk magunkat: 1. Az mi az idegen és solenniter nem incorporáltatott embereknek recipiálását illeti, eddig semminemő haszontolon embert közinkbe be nem fogadtunk, holott doctorok, patikáriusok és egyéb főmesterek németekből inkább állván, kik mind az mi kegmes urunknak, mind pedig az nemes országnak hasznára voltak. De ha afféléknek exclusiójokra nézve minden praetensióját kiveszen az nemes ország az házvétel dolgából, reá mehetünk arra, hogy idegen embert ez országban való incorporáltatása nélkül be nem fogadjuk közinkbe. 2. Az mit már ennehány rendben üdvözölt kegmes urunkkal is bizonyos contractusunk által transigáltunk, hogy háborúságoknak idején minden legitimus fejedelmet és regnicolákot is feleségekkel, gyermekekkel és velek levő bonumokkal városinkban be fogadjuk, őket piacidé foveáljuk, semmi illetlen exactiókkal nem terheljük, az ellenséggel ellenek nem prakticálunk, sőt inkább hevet hideget egyaránt szenvedünk, azt azon contractusunk szerint teljes tehetségünk szerint megtartani igyekezünk. 3. Hogy az nemes ország az gazdálkodás dolgából is igaz tökéletes jóakaratunkat megérezhesse, elsőben emlékeztetjük az nemes országot reá, hogyha eddig is jóakaratunkat nem mutattuk-e az utonjárókhoz ? (lehetetlenség mindazáltal, hogy kinek-kinek kívánsága szerint lött volna az gazdálkodás). Mennél inkább ha látjuk, hogy az nemes ország ez aránt mellettünk fog, jó akaratunkat mi is mutatni fogjuk. Im azért ilyen declaratiót teszünk, hogy emberséges utonjáró embernek, a ki illendő módon útját continuálja s nem élődik az szegénységen, kenyeret ilyen bő időben, mint mostan, és szénát adatunk, egyéb élést pedig, melynek az szegénység szerint teheti, tartozzék illendő árán adni, hogy senki méltán ne panaszolkodhassék felette. Ha kinek-kinek pedig emberséggel leszünk s lehetünk mint eddig is, azt jó néven vévén, az szegénységet illetlen s mód nélkül való dologra ne erőltesse, minden bizonynyal experiálni fogja az nemes ország, hogyha emberségünkre hagyják, sok jó akaratunkat veszik ő nagok s ő kegmek.