Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 12. 1658-1661 (Budapest, 1887)

26. fejezet: 1657-1660 - I. 1658. oct. 5—12. Segesvári országgyűlés

I Erdély egy harmadrésze tervszerűen, ellenállás nélkül ki volt rabolva. Egy puskát sem kellett elsütni a dúló hadaknak, egy katona sem állta sehol útjokat. Ilyen könnyű diadalra aligha számítottak: de ilyen gyalázatos bukásra az ország sem volt elkészülve. Közel egy félszázad óta élvezvén a béke áldásait, jóllétben, hatalomban gyarapodván, német és török megszokta mint factorral számolni vele s ime egy félévi fejetlenség feltárta egész gyengeségét. De hogy menynyire nem voltak elkészülve arra, hogy ily könnyűszerüleg leigázzák, semmi sem igazolja annyira, mint az, hogy behódoltatására sem török, sem tatár nem gondolt. A tatár khán fiával Erdély határszélére küldte Kemény Jánost »fejedelmi öltözetben«, hogy kéznél legyen s adandó alkalommal megválasztathassa. S ez sept. 1-én útnak indítá Szigethi Pétert egyengetni ennek útját:de már késő volt. A nagyvezér ezalatt eldöntötte Erdély sorsát. A nagysinki országgyűlés követsége sept. 4-én Jenő alá a török táborba érkezett, s harmad napra fogadtatott a nagyvezér által. Ok azért jöttek, hogy Erdély feldulásáért panaszt emeljenek, s kieszközöljék, hogy az ellenséges had kivitessék az országból. A nagyvezér szóba sem állt velők, hanem a budai vezérhez utasítá őket, ki közölte velük a feltételeket, melyek alatt az ország a további pusztítástól meg fog kiméltetni: 1. az adót emeljék 40,000 aranyra, 2. űzessenek 500,000 tallér hadisarczot, 3. Lúgost, Karánsebest engedjék át. ') Kvauss I. 356. 1. közölve a Szigetliinek adott utasítás.