Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 12. 1658-1661 (Budapest, 1887)

26. fejezet: 1657-1660 - XVII. 1660. sept. 3. Tábori országgyűlés

48 IRDÉLYI ORSZÁGOYÜLÉSÍ EMLÉKEK végkép elpusztítja. l) Azonban Barcsaynak »sok maga men­tegetéseivel s könyörgéseivel« sikerűit halasztást eszközölni, s ennek következtében, kivált miután Gilányi Gergely Yárad bevétele után néhány nappal az adó egy részét meghozta, 2) Haller lábáról levették a lánczot és Barcsay engedélyt nyert hazamehetésre. XVII. Barcsay, ki még aug. elején maga tanácsolta a Rákóczy ­pártiaknak, hogy Erdélyből meneküljenek, Várad bukása után, azon gondolattól vezetve, hogy az egész ország által ismertessék el fejedelemnek, utasította a helytartókat, hogy az országból kibújdosott Rákóczy-pártiakat bírják hazaté­résre. A helytartók azonnal összehívták a rendeket (szept. 3.), kik a székelyeken kivűl meg is jelentek s felolvasták előttük a fejedelem levelét, ki is állították a bújdosóknak a mene­dékleveleket, külön írtak Kemény Jánosnak, ki nem rég há­zasodott meg, s segélyt és oltalmat kértek a nádortól. A kibuj­dosottak nem is voltak idegenek a bejöveteltől, de Barcsay időközben mást gondolt s a Rákóczy-pártiak gyorsan vissza­fordultak. 3) A szakadás tehát megvolt s ez annál veszélyesebbé vált, mert magában az országban is kiütött a forradalom. Fogaras és Görgény nehezen nyitott kaput a Barcsay-pártiaknak, a székelység pedig, nyilt lázadásban tört ki. Lázár István csiki főszolgabíró volt annak vezére, egy erős akaratú, határo­zott ember, ki elébb Csikót, aztán Három-Széket lázította fel. 4) Barcsay Gáspár fölkelést hirdetett a lázadók ellen,táborba szállás helyéül Kőhalomszéket jelölvén ki. Nagy erőfeszítéssel le is verte a csikiakat s aztán rendkívüli szigorúsággal bűn­J) Ugyanott 489. 1. s) Török-magyarkori Államokmánytár 111. 461. 1. Y. ö. Krausz II. 115. 1. Bethlen János bécsi kiadás TI. 36. 1. 3) Krausz II. 114—5. Kemény II. 36—7. 1., de az összejövetel napját egyik se teszi ki. *) Bethlen Jánoson és Krausson kivűl igen sok rendkívül fontos adatokat közül a székely forradalomhoz gr. Lázár Miklós A Lázár­család« c/.ímű nagybecsű munkájában.

Next

/
Thumbnails
Contents