Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 12. 1658-1661 (Budapest, 1887)

26. fejezet: 1657-1660 - Törvények és okiratok

tapasztalhatóképen ő nagysága az végső veszedelmet siettette volna Nagyságtokra s Kegyelmetekre, úgy talám mi is méltóbban vádoltattathatnánk, de szemünk előtt viselvén az atyáink idejében édes hazánkon történt példát, melyben az portához való hűséggel megmaradást, attól való elszakadással penig romlást nyertenek eleink, úgy itíltük nem vétettünk Nagy ságtok s Kegyelmetek ellen, ha az porta oltalmának kérésére és az ország békességének megszerzésére bekisértük az mi kegyelmes urunkat. Mostan azért mi karban legyen ezelőtt az hatalmas nemzet előtt szegény hazánknak állapatja jó lelkiismeretünk szerint Nagyságtokat s Kegyelmeteket ez szerént informálhatjuk : valameddig az mi kegyelmes urunk ide be nem érkezett, mind az fényes portán s mind itt úgy hitték Nagyságtok s Kegyelmetek országúi az mi kegyelmes urunk is elébbi fejedelemmel egyet ért, meg is parancsolta volt az budai vezérnek az fővezér, hogy ha az ország segítséget kér is, ne adjon, mert csak meg akarják tréfálni becsalván őket, hanem maga az fővezér sietve kijön, úgy bánik Erdélylyel, többször nem bájol vele. El sem hitték, sem még szemekkel nem látták, hogy az mi kegyelmes urunk bejön. Ide érkezvén istennek hála ő nagyságának mind hitele, mind tekéntete nagy vagyon, megvallja az vezér s az több nagy emberek most hiszik el: az mi kegyelmes urunk, az ország is az fényes portától nem szakadott el, tudakozták ugyan igen, ha az ország előbbeni fejedelemmel egyet nem értett, mi az oka fegyverrel nem állott ellene, de arra az mi kegyelmes urunk azt az választ tette, külső segétség nélkül nem esmervén magát elégségesnek lenni az ország, az miatt oszlott el; hogyha Nagyságtok s Kegyelmetek előtt valaki azt formálja, az mi kegyelmes urunk vádlottá volna az országot hitelt neki ne adjon, mert nemhogy vádlottá volna az országot, de sőt mind ő nagyságának, mind nekünk legnagyobb bajunk az volt, miképen menthessük az országot. Igaz dolog az elmúlt télen Haczi Mustafa bég ottbenn lévén igen megesmert bennünket, mostan is penig szünetlen lévén az török nemzetnek kémje előbbi fejedelem táborába némelyekre nagyobb nehézség vagyon, űgy hívén, hogy előbbi fejedelemmel értenek egyet, de azokat is ő nagysága úgy mentette, erőszakkal vittek volna oda közűlök; Nagyságtok s Kegyelmetek részéről pedig közönségesen olyan indulatot látunk, hogy ha előbbeni fejedelem ő nagysága Erdélyből hamar kimegyen és Nagyságtok s Kegyelmetek az porta ellen valamit nem cselekeszik isten az porta szívét jó akaratra hajtja az szegény országhoz. Nagyságtokat s Kegyelmeteket azért kényszerítjük az élő istenre, hogy ha édes hazáját, feleségét, gyermekeit végképen el nem