Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 12. 1658-1661 (Budapest, 1887)

26. fejezet: 1657-1660 - Törvények és okiratok

földhöz ragaszkodott elme tulajdonítani ő felsége csapását: váljon nem ez hadnak engedetlensége és egyenetlensége lőn-é egyik oka boldogtalanságunknak ? Mikor az spártai birodalomnak virágzó állapotja az királyok rendes igazgatásának tulajdoníttatnék, egy lacaedemoniai király azt feleié, hogy annak az birodalomnak boldogsága inkább az haza fiainak engedelmességekből, mint sem az királyok jó gondviselésekből származnék ; ott is ha az engedetlen nem csüggedett volna, talán ily nagy romlás nein követte volna.Valamit jobbat feltaláltunk ő kegyelmek megmaradásokra, ha el nem követtük, legyünk bár isten és emberek ítéletiben. ím isten Kemény János uramat (az mint értjük) Kegyelmetek köziben hozta, mondja meg, lelkére kényszerítjük, csak magunk személyünk securitására igírtük-é azt az summát az lengyeleknek, vagy nem hadainktól az lengyeltől és közel lévő tatártól való securitásáért mentünk arra ? Melyik nem igírte volna akkor ő kegyelmek közül maga veszedelmétől való kifeselhetéséért ? Azt is mondja meg ő kegyelme, magunktól találtuk fel, hogy elszakadjunk hadainktól? emlékezzék reá ő kegyelme, mikor lengyelekkel való békességünk után mi ő kegyelnie Kemény János uram, és Mikes Mihály uram, lengyelek is, Patoczky, Lubomirczky, Cserneczky uramék hatan ülvén az mi szekerünkön, azok mint proponáltak ? Mivel keresztyének s már barátink, nem titkolják el az tatár chámnak közel voltát, mivel pedig az kincsünknek nagy a híre, oly, hogy Krímből is kijűne az chám arra való vágyódásában, nemhogy ott az szomszédban lévén múlatná el, azért az magunk személyünknek hadaink között való létele egész hadainkra veszedelmet hozna, és hogy magunk is rabbá esvén, soha ki nem szabadúlhatnánk, képtelen kívánságát, az kincsünk valóságát feljűl múlván, annak híréhez szabván az tatár; senkit pedig hadaink közzűl jelenlétünk szerencsétlenségtől meg nem oltalmazhatna, sőt közönségesen ártana: azért jobb volna, magunk elmennénk, melyet megértvén az khám, inkább megtartóznék s kevés igírettel betelhetne, mivel fogna attól tartani, ha megbontja hadainkat, magunk elszakadunk portától. Más az, hogy meghallván magunknak elmenetelünket, meggondolja, hogy az főrend is elment, és így nem remélhetvén nagy praedát, engedni fog az Ígéretnek és törekedéseknek ; azt is javallják, írnánk mind tatár chámnak, mind lengyeleknek levelet, hogy megértvén az chámnak lengyelekkel való szövetségeket, megbékéllettünk velek és segítségre hadainkat mellettek hagytuk, magunk hadaink megűjjítására országunkban siettünk. Ez tanácsot, az kikkel az idő szoros volta engedte, közlöttük. Az úr Kornicz Ferencz uram levén vármegyék előtt,