Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 12. 1658-1661 (Budapest, 1887)

26. fejezet: 1657-1660 - Törvények és okiratok

rakni az szükségnek idejekor nem tanácsos dolog. Mi, vala­mire érkezhetünk, szivesen cselekeszszük az hazáért, tudván, fejedelmi hivatalunk is azt kivánja; és most is élés vételre küldöttünk az mit ennyi költségünk között lehetett, de ha Kgltek is módot nem mutat benne, semmiképpen reá nem érkezhetünk magunktól, üressen találván mind az tárházat, mind penig az íiscus kevés kezünknél levő helyeit, melyet maga lát és tud Kgltek. 6. Ezen váradi állapotot az elébbeni jó szokás szerint való rendben akarván hozni, nem tekénthettük ez aránt való nevelkedését költségünknek. Ha azért Kglteknek ügy fog tetszeni, készek vagyunk az Kgltek tetszéséből főkapitánt állétani, csak érthessük, kit itél Klgtek az hazaíiai közül arra az állapotra illendőnek. Ha penig Kgltek az vicekapitánynyal megelégszik, álljon az is az Kgltek szabad akaratjában, Kglteké mind az haza, mind Várad; mi örömest követjük azt, az mi Kglteknek ezaránt is tetszeni fog. 7. Nem felejtettük ugyan el, conditióink között vagyon, véghelyekben az ország tetszéséből állatunk főkapitányokat. Kővárat is egyik ország házának tudjuk lenni, melyben való kapitányságnak tiszti felől megtekéntvén Bántfy Zsigmond uramnak hazája szolgálatjában való mostani súlyos szolgálat­ját, az mi részünkről tettünk Ígéretet; elhisszük, Kglteknek is országúi vagyon tekinteti az olyan atyatiaira, kik életek vesze­delmeztetésével is akarják elémozdéttani hazájok megmaradá­sát ; ha Kgltek ő kglmét nem javalja (kit nem remélünk), álljon az Kgltek szabadságában. 8. Hogy mentől jobb karban álléthatnók az szegény haza állapatját, gondos hivatalunknak kezdetitől fogvást igyekeztünk, azvégre azon vagyunk, minden tiszteit az hazá­nak helyben állassuk. Többi között mely szükséges legyen az hazában bizonyos cancelláriusnak létele, nyilván lehet mindeneknél, és noha Mikes Mihály uramon volt eddig az a tiszt, de ő kglme nemhogy az mellé bejött volna, de hazáját is oda hagyván, sem az mi. sem az Kgltek assecuratiójára mind eddig is be nem jöve, nem is tudjuk, akar-é jöni, melyhez képest hogy tovább is függőben legyen nekünk is nagy terhünkkel és az országnak fogyatkozásával az cancellárius­ság, illendőnek nem Ítéljük; azért az kit Kgltek országül arra az állapatra illendőnek itél s elégségesnek is, mi örömest acceptáljuk. 9. Hogy bizonyos kincstartó rendeltessék az országból, Kgltek kívánsága levén, ha kit Kgltek választ, mi örömest engedünk annak is, ha ez mostanit hagyja-e helyben, vagy mást választ.

Next

/
Thumbnails
Contents