Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 12. 1658-1661 (Budapest, 1887)

26. fejezet: 1657-1660 - Törvények és okiratok

is Kegyelmed: isten, nem ember dolga, semmi isten akaratja nélkül nem esnék, megengedi isten az bűnt cselekedni, de nem consentiál, megkeményítette az emberek szívit magok biintetísekre, emberek ennek s világiak privatumát nézők bizony okai, latét anguis in herba — bizony a publicum, haza meg tartásának színe alatt, magok privatomat nézik. Kegyelmeteknek nolia nem vitettünk, jóval voltunk, tisztre emeltük, kegyelmességiinkkel éltettük s az kígyót neveltük kebelünkben, omne regnum in se divisum, desolabitur. Kegyelmed megemlékezzék hűségérűl, köteleségérűl, mások is, kik publicumot néznek, nem privatumot igaz híveink, el is hisszük magával, sokak találtatnak, kik Júdás conspiratiójában nem állanak, az Julius császárként nem is foghatjuk mondani et tu Brute mi tili. Az istenért jó szerencsétekre kérünk benneteket, az kezünkben lévő alkalmatosságokat az haza megtartásában ne bocsássa ki Kegyelmeteket kezünkből, ne forduljanak azok az szegény haza romlására, ne vesszen el közönségesen Kegyelmeteket, hogy mutassuk meg rabbá esett igaz híveink szabadulásában való indulatunkat s módunkat az haza megtartásában valót. Mert nem akarunk mi porta ellen fegyvert vonni offensive, pénz és egyéb úton való pattantyúval lövöldözünk, ha az nem használ, csak azon kezd inhaereálni, ez hazát rontaná szabadságában. Jenőt kéri, divina et lmmana lex megengedi az tisztességes igazságos defensát, ez haza javának megorvoslása, szabadsága restituti ója, nem interregnum, mint eddig való, hanem regimenhez nyúló állapotbúi, itt lesz Kegyelmetek közt az mi fejünk, öljetek meg, ha jókarban nem hozzuk. Ne veszedelmezzen Kegyelmetek, mert bizony elveszti ez hazát némelyek elmefuttatások; nem lesz sok idő, kívánván kívánná Kegyelmetek, az késő lesz akkor, az kiket lelkek vádol — vétettek, ne féljenek, csak térjenek eszekre, soha bizony meg nem emlékezünk róla, csak ne veszessék ez hazát, mert ha török segítségével éltek is ellenünk, az is veszedelme ez hazának, ha kevés jű, semmi, ha sok vagy megüli ez hazát, itt marad, vagy fáradsága jutalmaid megveszi pusztulással, végháza elkapással, vagy ha nem succedál, szerencsésebi) fél pártját követi, vagy ha nem segíthet hirtelen magok közt való hasonlás követ, nekik nagyobb útat nyit ez haza magyar nemzet romlásába, csak elveszünk. Concordia genuit discordia perdidit, elvesztek uraim, mert látják vezíretekkel, igaz jó uratokkal nem keresztyénül, gyalázatos példáúl az magyar seprejére jutott nemzetnek, bántok velünk: extremumot kezdünk cselekni mi is. Publicálja levelünket lelkire kényszerítjük. Ez világon kívánnék ugyan társalkodni Kegyelmeddel,