Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 12. 1658-1661 (Budapest, 1887)

26. fejezet: 1657-1660 - Törvények és okiratok

nem emésztenénk. Udvara népét Nagyságodtól elszakasztani, idegeníteni nem igyekezünk, csak Nagyságod is hitesse el velünk bizonyos jelekkel, ellenünk cselekedni nem igyekezik. Különben hogy hazánk fiai hazájok ellen szolgáljanak, nem javaihatjuk, sőt ha isten segít, megelőzzük; atyai szeretetét Nagyságodnak bizony szívünk szerint kívántuk, de soha nem vehettük vagy érezhettük; ellenben oly mostohán bánt velünk, mintha őstűl maradt jobbágyi lettünk volna. Úgy tudjuk soha országúi meg nem találtuk Nagyságodat, a török nemzet igájának könnyebbítésében törekedjék Nagyságod; nem az, hanem a fejedelmünk részéről való szabadságtalanság fájt mindnyájunknak, az alatt nyögtünk, mely alól ha mostani nyomorúságos sorsnak általa is megszabadulhatnánk, elég nyereségnek tartanánk. Hogyhogy kívánhatja hát Nagyságod: az engedelmességnek rendit kövessük, ha Nagyságod az igazgatásnak rendiben kötelességét követni nem akarta, erőszak szerint akart és akar rajtunk uralkodni, holott Nagyságodat fejedelmünknek, nem urunknak választottuk volt. írja Nagyságod, szerelmesinek álla pótjára gondot viselt, magát halálra elszánta, hadait nem keveséti, többíti. Ezekkel indítliat-e Nagyságod bennünket az Nagyságodhoz való szeretetre, avagy ha velünk élni halni kész volt avagy volna, nem közibénk hozta volna-é szerelmesit? Kérésünkre Nagyságod hogy mi is a hatalmas nemzet ellen megmaradhassunk, nem elboesátná-é annak boszújára és a mi veszedelmünkre való hadait? Meghalni is nem az mi romlásunkkal, hanem megmaradásunkkal volna kész, vajha Nagyságod okot semmire nem adott volna ; de nemcsak pór, hanem nemesi vér is omlott, és nem hogy szaporodását inkább végső elfogyását várhatjuk mind nemesi, mind paraszt vérnek, ha Nagyságod magában nem csendesedik ós istenes intéseknek helyt nem ád. Vérével is igyekezik Nagyságod megtartani bennünket: boldogítsa isten Nagyságodnak jó szándékját, de mikor az ellenség pusztít, rabol, éget vala bennünket, semmi segétségét Nagyságodnak nem láthattuk ; közinkben való hivataltól vára Nagyságod, holott az fejedelmi igazgatást, hazánk jövedelmének vételét magánál tartá. Hadainkat is nem hazánk, hanem maga személyének oltalmazására fordítá. Az rabok szabadítása zűrzavaros állapotunk mia gátolódik; ha csendességünk lehetne, azoknak is könnyebben folyhatna dolgok, azmely karban vannak az állapatok, szabadulásokat nem reméljük. Elhidje Nagyságod, azoknak óhajtások is felhat az égben és ne talám felhatott is: azoknak baját válalta fel isten. Az mely kereszténységet Nagyságodtűi kívánunk, bizonságunk isten azont nem színnel, hanem valósággal mutat-