Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 12. 1658-1661 (Budapest, 1887)

26. fejezet: 1657-1660 - Törvények és okiratok

öregekkel elegy örökké való rabságra vivének, némelyeket fegyvernek élivel, némelyeket egyéb iszonyodásra méltó halálnak nemével megölének, azkik közűlök életben maradtak is. az halált inkább mintsem irtózattal gondolható nyomorult sorsokat, ha lehetséges volna, választanák magoknak. Mindezeken szíve Nagyságodnak meg nem esvén, inkább akar öt, hat holnapig (az mint némely írásábúl eszünkben veszszük) rajtunk uralkodni, mintsem maga méltóságában kisebbséget szenvedni, holott ma is hadait hazánknak határaiba beljebb, beljebb szállítja, végházainkot (melyekhez semmi competentiáját Nagyságodnak nem tudjuk) újabb-újabb praesidiuminal megrakja, némely atyánkfiait, ha Nagyságodhoz inkább, mintsem hazájokhoz, és az kihez mindnyájunk s Nagyságod is kötelességgel tartoznék, Ínségeket nem mutatják, végső pusztulással fenyegeti, hogy nem kapuján, hanem kőfalán megyen be, némely részit hazánknak sok rendbeli levelei és izengetési által, az mi kegyelmes urunknak s az unióban magunknak is egymás között letött kötelességek ellen, magához csatlotta annyéra, hogy noha jöveteleket értjük, de nem inkább külső ellenségünktől, mint tőlök való tartástól gondolkodhatunk. Melyekből úgy veszszük eszünkben, csak Nagyságod mulandó fejedelemségét elébbeni mód szerént elérhesse, keveset gondol vele, ha szegény hazánk megmaradott kicsin részecskéje, most elsőbben az Nagyságod fegyvere által kezdődvén, azután csak igen hamar az hatalmas nemzetségeknek fegyvere és tüze által végső pusztulást szenvedne is, holott immár némely emberek által konkoly módra közinkbe hintett egyenetlenség miatt az hatalmas nemzetek előtt is kétségesekké tettük magunkot. Nagyságodot azért mégis kérjük, megemlékezvén keresztyénségéről, meggondolván azt is, hogy noha nem ez haza szülte, de annyi emberkorig, mintegy kebelében oltalomnak inkább, mintsem romlásvárásnak reménysége alatt nevelte, és annyi jovaival, melyet gyermekségétől fogva vett, tartotta Nagyságodot, ne igyekezzék mégis feltött, és immár is mutogatni kezdett bal szándékát rajtunk végben vinni, hanem maga egyes személyének méltóságát ilyen szép országnak veszedelmitől való megmaradásánál becsesebbnek ne Ítélje, szálljon le magyarországi jószágiba, hadaira haszontalan költségét mégis tovább ki ne adja, végházainkot hazája hísége mellé redeálni engedje meg, keze alatt lévő atyánkfiait hatalmas császárunkkal éljenek ne tilalmazza (?) hogy hamar való romlástól magokot oltalmazhassák engedelmes Ínségek mutatásával. Várjon Nagyságod istentől Dávid példáját követve, ki,