Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 11. 1649-1658 (Budapest, 1886)

24. fejezet: 1649-1657 - I. 1649. jan. 23—márcz. 10. Fehérvári országgyűlés

I Öreg Rákóczy György halála sokkal mélyebben sújtá családját, hogysem ez képes lett volna kifejteni azt az erélyt, melylyel az ő utolsó merész terveit diadalra lehetett volna juttatni. Mert ő ugyan akkor, midőn a lengyel koronát magának akarta megszerezni, Czeheriuben, a kozákok fővárosában is folytatott alkudozásokat, hogy ezek fiát Zsigmondot válaszszák meg uralkodójukká. Ebben a combinatióban a dolog nem tartozott a lehetetlenségek sorába: de halálának híre megbénítá a lengyelországi Rákóczy-párt tevékenységét — s anélkül hogy. mint ezt az öreg fejedelem óhajtá, fiának neve komolyan szóba is jött volna. Kázmér megválasztatott királylyá. Hasonlag Sigmond jelöltségét is elejtették a kozákok, mert ebből csak úgy lett volna nekik hasznok, ha a lengyel trónon egy Rákóczy ül. S most a Rákóczyak ügynökeinek nem volt más feladata, mint azon munkálni, hogy Kázmér koronázása elhalasztassék s a lengyelek és kozákok közt kiegyezés ne jöhessen létre. Otthon az ifjú fejedelem székfoglalása simán ment véghez. György már választott és felesketett fejedelem volt, ki azonban még eddig csak a czímet birta s az uralkodásban tényleg nem vett részt. Most, amely nap atyja meghalt, átvette az uralkodói teendőket is, s miután ő a porta által is meg volt erősítve, hosszas idő óta ez volt az első fejedelmi változás, mely sem belháborút, sem külrázkódást nem idézett elő. Az ország, bár sajnálta elhalt urát, aggodalom nélkül nézett a jövőbe, sőt az elégületlenek, kiket az öreg György vaskeze féken tartott, reményeket tápláltak, hogy az ifjú fejedelem alatt jobban fogják befolyásukat érvényesíthetni, s várakozás1*