Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 11. 1649-1658 (Budapest, 1886)

Pótlék az Erdélyi Országgyűlési Emlékekhez

tunk, az fejér rukájit a helyett az bírák számára hagyván ; mind­azáltal egy szoknyáját találtuk, melyet aestimáltunk ad fl. 12. Viszont egy tisztes pár pisztolyát, mely soli fisco evemt. Ez mellett volt két átalag bora is, azt is csak az fiscus számára hattuk, mindazáltal kész pénzt vévén kézhez, az uni­versitásra tudódott. Kálmány javai felől is szorgalmatoson tudakoztunk, inquiráltunk, de semmiét is nem találók, hanem egy helyett húsz arany adósságát, de azt is bizonyos consideratio végett Padány uram nem levála, kit értésére is fogott adni Ngdnak. Mindenkor az feljűl megírt processust követvén, stúdiósé és semmiben attól nem recedálván, Péter Ádámot is feleségé­vel együtt firmissime iuráltatván s minden jovokat, substan­tiájokat, facultásokat considerálván, evei is hasznosbnak íté­lők az békességet cselekedni s meg is békéilénk vélle két­százhetven forintban fl. 270, melyet éppen deponált, mi is leváláuk. Vida János ellen is azon processust observálván, mind magát, mind feleségét igen erősen megesketők, de mi elünkben semmi derekas marhát nem ada, sőt az mely az házban lakott is, azt is Arumpruszter uramnak zálagosította nyolczszáz tizen­két forintig ' 11.812, aestimáltatott penig ad fl. 950 tt­Eddég is bért ígért Arumpruzter uramnak aunuatim, hogy az házban való békességes laktakot engedte s leveleket is jókat producáltak; ebez ón-szerszámit, ezüst míveit, fejéi­ruháit, köntösit feltudván, aestimálták ad fl. 234 ft 40. Ebből is az felesége részét kitudván, semmi olyas hasznát az fiscus­nak nem látók, hanem ezzel is conveniálánk 2) Nemezchináló Mártonnal is, hasonló processust meg­tartván, conveniálánk 140 forintban, mivel igen szegény em­ber s háza is nem éppen övé, deponálá is az fl. 140. Erszénychináló Mártonnéval is, servatis semper praemis­sis, conveniálánk 200 forintban, melyet éppen deponála. . fl. 200, mi is leválók. Levén 40 forint érő ezüstmarhája is az kétszáz forinton kívől, aval mi négyen executorok, az Ngod kegyel­mességéhez bizván, felosztoztunk, abból cédáit volna fiscus számára fl. 20. Kouácz Istvánnak is feleségét erős hüttel megesketők, de ez oly nyomorék szegény ember, hogy ennek is az egy liit­>) Itt a fele lap üresen hagyva. 2) Hézag az írásban, mi nincs kitöltve.

Next

/
Thumbnails
Contents