Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 11. 1649-1658 (Budapest, 1886)
25. fejezet: 1657-1658 - Törvények és okiratok
több böcsületes híveinkkel, az kiket előltaláltathattuk olyan szoros állapotban (mivel az setétség miatt senkinek szállását nem tudhattuk) tanácskozván, tetszik ő kknek. hogy az mi személyünknek jelenléte senkinek oltalmára és segétségére nem használhatna, sőt keresésünk az valóságat képtelenül és hasonlítatlanúl meghaladó hírrel gerjesztené inkább az tatár chámnak pénzt szomjúhozó kívánságát, ím csak azért reá jönne hadainkra. Ellenben penig megértvén magunknak hazánkban való jövésünket, tartana attól, portától el ne idegenednénk és kevesebb summával megengesztelődnék tracta által. Mely hogy könnyebben véghez mehessen, sok adományunkkal és igérettételünkkel hadaink mellett hadtunk egy tatárúi tudó és velek esméretes lengyel urat, kit magunk személye mellé rendeltek vala az hethmonok s minthogy penig sokaknak s az tábor nagyobb részének igen megbágyadt és fáradott lovai miatt lehetetlen volt siető útunkban velünk elérkezni, azoknak az fent megírt mód szerint való gondjok viselésére rendeltük vala Sebesi Miklós és Domokos Thamás uramékot; az kiknek lovok penig bírná az útat, azoknak eljöveteleket nem ellenzenők. 27. Junii hajnalban az egész had rendkívül felülvén, azomban Kemény János uramnak tetszik, hogy ő klme maga is ott maradna, melyet mi. jóllehetnem javallánk, mivel már ő klme maga is sok ratiókkal megállotta vala, estve károsnak lenni ott való maradását, velünk eljövésre igérte magát, minthogy az tábornak is főrendeinek és jó lovasinak is el kellett volna jönni, mindazonáltal nem is kénszerítők ő kimét eljövetelére, hanem cancellariusunkat küldők, ő kimével az hadakhoz, hogy értésekre adná az dolgot, fejedelmi hitünkre esküvéssel izenvén, hogy ha az ő klmek securitására s bátorságos megmaradásokra szolgálna ott való lételünk, melyet az cancellariusunk az szerint megmondván Kemény János uramnak, ott való maradása sokakot ott megtartóztatott. Az kiknek pedig akaratjok volt, bennünköt követének. 2. Szomorúvan értjük azt is, hogy némely fejedelemnek személyét gyülölségben hozni igyekező s lelkiismeretekkel tusakodó emberek azzal mocskoltak bennünköt, hogy az moldovai vajdának mi írtuk volna, vágatná el az többitől elszakadott részhadainkot, mely tökéletlen kóbor formált hírnek megczáfolására mi az moldovai vajdának arról bán uramnak ő kinek írott levelét in specie leküldettük Kiknek és Ítéljenek helytelen voltából több ehez hasonló híreknek hamisságokról. 3. Hogy az atyai szeretettel buzgó indulásunkot és gondviselésünköt Kkhez megmutassuk, ha mit Kknek nehézségekre való dolgot az eddig írott articulusokban eszünkbe vehettünk, azokat Kkel együtt egy értelemben tollálni, corrigálni, meliorálni ERDÉLYI ORSZÁGGY. EMLÉKEK. XI. K. 19