Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 11. 1649-1658 (Budapest, 1886)
25. fejezet: 1657-1658 - II. 1657. szept. 2—3. Szamosújvári országgyűlés
gája is Krimiából, kitől ő egy memorandumot küldött a fejedelemhez, melyben saját és fogoly társai kiszabadítását sürgette s előadta a módokat, melyek alatt azt legkönnyebben és leggyorsabban lehetne eszközölni. A hangulat Keményre nézve határozottan kedvező volt — de a következő tárgyalások azt egészen megfordíták. A rendek Petki István és Mikes Mihálytól küldék meg az izenetet a fejedelemnek, hogy a míg ők kérdésükre választ nem kapnak, tárgyalásokba nem bocsátkoznak. A fejedelem próbált kitérő választ adni. Az 1644-ik évben a svédek és öreg Rákóczy György közt létrejött szövetség alapján szólítá fel őt a svéd király szövetkezésre: s ő a svéd nemzet hatalmasságát tekintve határozta el magát e hadjáratra. De tanácsurai tudta nélkül semmit sem tett. Miután már egy bevégzett ténynyel állanak szemben, álljanak el a további keresettől — jövőre a rendek megkérdezése nélkül nem fog semmihez kezdeni. A rendek azonban épen nem állottak el a keresettől. Egyenesen a tanácsurakhoz fordúltak : ha már ők tudták, miért titkolták el a rendek előtt ? A tanácsurak nem kevéssé ijedtek meg s mentegették magukat: velők közölte ugyan a fejedelem a hadjáratot, de nem annak okait, 2) s midőn ők akkor Kemény Jánoshoz erre vonatkozólag kérdést intéztek, ez azt felelte, hogy ha az inge tudná, még azt is elégetné. E válaszszal elfordíták ugyan az ingerültséget maguk fejéről, de annak egész áradatát a távol levő, rabságban sínylődő Keményre zúdíták. Csak nehezen sikerült azt Kemény fiainak Simonnak és Ferencznek atyjok fejéről elfordítani, kik arra kérték a rendeket, hogy atyjukat kihallgatatlanúl ne ítéljék el. Egy megrázó jelenet segélyükre jött. Egy egész sereg gyászba öltözött asszony, anyák és nők, kiknek fiaik, férjeik tatár rabságba sínylődtek, jelent meg a rendek előtt követelve, hogy a foglyokat szabadítsák ki. Most hát a rabok kérdését *) Az aug. 6-án kelt emlékiratot egész terjedelmében közli Szalárdy 332—336. 11. De ő a tatár követről nem tesz említést. Hogy azonban csakugyan jött, igazolja Krauss, ki, mint írja, saját szemeivel látta. (315. 1.) 2) Néhány votumok közül kiadva Okmánytár 445. s köv. 11. ERDÉLYI ORSZÁGGY. EMLÉKEK. XI. K. 17
