Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 10. 1637-1648 (Budapest, 1884)

23. fejezet: 1637-1648 - V. 1640. apr. 24—maj. 17. A fehérvári országgyűlés

találkozás csak 10-én estve volt. Eleinte a fejedelem által kívánt elégtételről volt szó: kik legyenek azok a személyek, kiket ő láván megbüntetni ? A fejedelem senkit sem nevezett meg. De hisz igy nem lehet megtudni, mondá Forgács, mert a kiknek eddigelé nevüket hallotta: a nádor s Homonnai, ezekkel már kibékült. Végre megnevezte Homonnait. Tehetett volna ugyan ő is úgy, mint Betlden, ki Prépostvárit elfogatta, de <"> bízott ő felsége kegyelmességében, igazságosságában. Azonban menyben egy terjedelmes levél is, melyet jelentése megtétele elütt írt s melyben Forgács Zsigmond némely titkos dolgokat közül ő flgével, melyeket a fejedelem neki > non ut Mtis Yrae nuncio, sed tanquam privato benevolo, rogando ne ea meae inserrerem relationi« elmondott, bogy t. i. a török az ö tlge és a francziák között való ellenségeskedést felhasználja, mert »modernus supremus vezirius sit Gallo aflfectus eidemque singulariter benevolus« s es esetben a leng3'elekre nem számíthatni »credibile enim non est regnum Poloniae etiam volente rege foedus cum Turcis violaturum, minus nobis succurendos, quod exemplo comprobavit.« (Például felhozza a fejed, a Kantamir tatár chán esetét, ki elbizakodva a leng3

7elek segítségében »non exiguo cum vitae suae discrimine tanta in necessitate destitutus est«, midőn a törököt megtámadni akarta.) »Sic ipse, Turca aliquid adversus Mtem Yram Sacr. imperante, quid agat V sibi quoque prospiciendum, ne primum ictum patiatur, respondi, nec enim unquam se dum Hungáriám invadit illesum permansurum ; ideo<|ue Mtis Yrae gratia sibi esset denuncianda. ut qui ita propensa huic regno Hungáriáé manet, ut earn infallibili subsidio nunquam sit destitutura. Ipse (t. i. a fejedelem) vero certissimo asseruit nunquam se hue vereri, nec Tranníam invadendam, ut eius malevoli sibi blandiuntur, sed fac.tuí'inn hoc Turcam, quod tempore Bochkai evenit, quem secum fecit, insurgere, tum inquit quid acturus, quomodo ego possum facinora digna cliristiano principi exliibere, vei quo nix us fundamento mea possim facere tute et sincere suae IM ti innotescere servitia. si modo in violatores diplomats non animadvertet.« Itt egyenesen kifejezi Homonnay iránt való nelieztelését, ki neki (t. i. a fejedelemnek) »indigno<|ue st.ilo« írt levelet, »nec negavit siniili se respondisse <. Egyenesen Homonnaj't teszi a fejedelem felelőssé Ónod elpusztításáért is. A fejedelem — mondja Forgács — »lelkéből kívánna szolgálni ő flgének«, csakhogy »aliquod signum a Mtis Vrae gratia efflagitat, e quo, et unde agnoscere possit prae suis inimicis a Mte Yra in gratiam se et favorem receptum«. Ajánlja tehát Forgács a királynak, igyekezzék maga iránt lekötelezni a fejedelmet: hivassa magához Bécsbe »per modum quasi citationis, quod immediate ad principis aures perveniet et exauditam proculdubio ipsius supplicationem sibi persvadebit«. (Ered. b. t. It. Hung.)