Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 10. 1637-1648 (Budapest, 1884)

23. fejezet: 1637-1648 - V. 1640. apr. 24—maj. 17. A fehérvári országgyűlés

polyba 1640. jan. 17-én érkezett. A császárt betegen találta s jau. 21-én a fővezér által fogadtatott. De febr. 9-én Murád a zsarnok meghalt: »bizony — irá Rákóczy a levélre, mely vele e hirt tudatta — méltó dicséretre az nagy hatalmú istennek szent neve és az hálaadás is bizony szükséges, mert ha ez élhet vala, meg fogja vala rontani Magyarországot vagy Lengyelországot ; annál is tovább ment volna.« Tiz nappal azután az új császár, Ibrahim fogadt Seredyt, ki néhány na}) múlva haza indult.*) V. 1640. elején Rákóczy egy zavaros és bonyodalmas ügyet egyenlített ki békés kiegyezés útján. Zólyomi Erzsébettel. a Dávid bugával a fejedelemnek sok baja volt. Pénzzel tartotta bátyjának Moldvába s Törökországba küldött szolgáit. Midőn a fejedelem az asszonynak Sólyomkő várában levő őrségét saját hűségére lel akarta esketni, Erzsébet asszony az őrséget elbúvatta s ezek ruháiba jobbágyakat öltöztetett, egy tizedesre pedig a tiszttartó ruháit adta fel s ez esküt ezekkel tétette le. De legsúlyosabb bűne volt, hogy egyik niegbizottabb szolgáját felfogadta, hogy álljon szolgálatába, midőn a fejedelem vadászaton lesz, s csak úgy mintha véletlenségből történnék, lője agyon. A szolga meg is kisérlette, de csak a süvegét lyukasztá át,

2) A dolog kitudódott, s Rákóczy perrel fenyegette az asszonyt, Ez rokonaihoz fordúlt, hogy vessék magukat közbe s ez hosszas alkudozás után megbocsátott neki s békés kiegyenlítés útjára bocsátotta a dolgot, 1639. dec. 29-én jött létre a kiegyezés, melynek értelmében Sólyomkő, míg él, a Zólyomi Erzsébeté marad, addig nem váltja ki a fejedelem, de halála után örökösétől vagy hagyományosától 25,000 frtban kiváltja. ') Levelek és Okiratok 604 — 610. 11. Török-Magyarkori Államokmánytár III. 56. 2) így jön ki a vallomásokból, Gunesch II. 17. ekkép beszéli: »armiger vei potius ephebus prineipis Georgii Rákóczy, eundem, ex cujus instinctu non patet, interficere voluit, ejusque cor globo transverberare; verum in explosione erravit, plumbumque inter brachiuni et corpus, non sauciato, trans

volavit.«