Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 10. 1637-1648 (Budapest, 1884)

23. fejezet: 1637-1648 - IV. 1639. maj. 1—20. A fehérvári országgyűlés

A nádor ezúttal nem osztozott Losy véleményében : szi­gorú rendszabályok alkalmazására nem látta az időt eljöttnek. Bogádi épen ez időben nála járt Rákóczy részéről s ő megra­gadta ez alkalmat, bogy a fejedelmet a beütési szándék meg­változtatására bírja. Szokatlan bizalmas és sürgető bangón írt neki, s kéré, hogy az emlékiratot, mit tőle küld, vegye fon­tolóra, »különben, végzi, veszedelemben jut ez az haza és nem­zet, kinek méltán kegyelmedet mondhatnánk okának, ha a maga privatumáért akarna abban hozni bennünket.« ') Az e levélhez mellékelt emlékirat sok éllel, erős hangon volt írva. Mint tényt vette Rákóczy készülődését, melyet önma­gában sem helyeselt — s okait vizsgálta. Ha a töröktől tart: az esetre is veszélyesnek tűntette ki: mert ez csak tőrbe akarja csalni. Ha ő felsége ellenségeivel akar csatlakozni, még roszabb, mert ezek önző czéljaikra használják fel, s ellene is van a cor­porale juramentumnak, mely ő felségéhez köti. Aztán koczkára teszi magyarországi jószágait. Végre is mindkét császárt ellen­ségévé teszi. Ha pedig adott szava köti ő felsége ellenségeihez : azt ajánlja, hogy lépjen vissza. 2) Elkésett tanács. Augustus közepe óta Tholdalagi, Kö­rössy, Réthy mindent elkövettek a portán, hogy a támadási engedélyt megnyerjék. Annak megvalósulásához két dolog kí­vántatott: hogy a gallus ágens a kivánt három pontra a király resolutióját kezébe adja s velük együtt működjék a portai en­gedély megnyerése ügyében. 3) Az oratorok sem a resolutiót, sem a pénzt nem kapták meg s ezek nélkül minden törekvés meddő maradt; még azután is, hogy sept, 20-án a divánban fogadta a szultán a fejdelem követeit. 4) liabeat, ego censerem fortissinia resolutione illi esse occurrendum et arbitrarer sane nunc esse tempus, quo audacia ipsius, cum ultima sui ruina posset compesci Posteaquam autem machinationes princi­pis jam clare eseaserunt videretur. . .. iniri rationes ad occupauda omnia bona deberent in regno hoc Mattis Vrae. ') Esterházy sept. 8-ki levele Boke feuuidézett gyűjteményében 77. 1. •) L. Törv. és Okiratok XXV. 3) L. Tholdalagi utasítását lléthyhez Erd. Történelmi Adatok I. 244. aug. 29-ről s llákóczy aug. 17-iki levelét. Levelek és Okiratok 590. 4) Lásd ez alkudozások igen érdekes részleteit. Levelek és Okiratok 589 - 599. 11. V. ö. az 1638 — 9. évből közlött levelekkel, melyek »Okirattár

Next

/
Thumbnails
Contents