Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 10. 1637-1648 (Budapest, 1884)
23. fejezet: 1637-1648 - Törvények és okiratok
bölcsen vitte véghez, hogy mivel az két Oláhország az török császáré, az vajdák penig csak rendeltettenek azokban bizonyos ideig, mig az porta jó akaratja gondviselőül tártja: látván egymással való veszekedéseket az én kegy. uram, melyből az két országra romlás következnék, akarván az dolgot remediálni, két becsületes úr hiveit bizonyos számú ezer vitézekkel béküldvén Havasalföldébe Máté vajda mellé ily instructióval, hogy jól megítélvén a dolgot, miért kellessék Lupul vajdának Máté ellen hadat támasztani, és az ki hatalmaskodni fog láttatni sub specie mediationis refrenálják, és az köztök való dolgot complanálni igyekezzenek; — ha pedig az hatalmaskodó az intést nem acceptálná, etiam viribus et arniis repelláltassék. Akkor azért minden bizonyos ok nélkül támadván Lupul vajda Máté vajda ellen, nem akarván venni az intést Lupul vajda, igy az én kegy. uram akarván az császár országát, u. m. Havasalföldét az romlástól megoltalmazni, békiildött hívei és vitézei által erőszak szerint kelletett Lupul vajdát refraenálni, és az dolgot köztök lecsendesíteni. Melyet megértvén az porta igen nagy neven és nagy hűséggel vött az én kegy. uramtól, mivelhogy az portán is állapotját az én kegy. uram tekintete tartja erősen. Utolszori szava az lőn az királynak: ha most valamely felé hadat nem készit-e Nagod ? arra azt mondám: offensiojaira valakinek, az külső jelek nem mutatják; mindazonáltal mint bölcs és serényen vigyázó fejedelemnek, méltóságának és országának megoltalmazására, mind hadait minden rendbelieket, és mind peniglen erős várait igen erősen igyekezik épiteni, és munialni. Ezeknek utánna kérdé: ha megyek-e Danczkára ? mondám, hogy oda is legyen expeditiom; de miért, arról semmit nem tudakozván, magam állapotom felől tudakozók: ha erdélyi ember, s ha magyar légyek? mely kérdésére magamat resolválván, igen szép méltóságos szókkal ajánlván magát, és salus conductust adván, becsülettel ereszte el. Az lengyel urak penig hogy sok ideig múllattam az király ő felsége házában, míg ezek az beszélkedések végben mentenek, igen vélekedtenek mily dolgban járjak? Mert oda azokra az országokra az az híre, hogy Ngod 16 ezer embert bocsátott az svecziai hadak mellé segítségekre, és innét colligáltanak valami suspicatiora való alkalmatosságot; azért az király semmit nem emlékezék felőle; mindazonáltal mikor azt kérdé, ha Nagod valamely felé készít hadat ? úgy Ítélem, hogy az forgott elméjében, noha nem specificálá a dolgot. — Ezek végben menvén, Danczkára menék, és Dátánáel Sminknek megadván az Ngod levelét, igen nagy becsülettel (vette), de hogy Ngodnak kívánsága szerint pattantyúsokat nem adhata, azon igen búsult; mert az város is szűkölködik mostani állapotjában olyan emberek nélkül,
