Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 10. 1637-1648 (Budapest, 1884)
23. fejezet: 1637-1648 - Törvények és okiratok
mi tőlünk nem ngy panaszképpen löttenek előszámlálva, mint ex confidentia, mert régi közmondás: néma gyermeknek anyja sem érti szavát; kire az Kglmed sokszori irásí, s kérési adtanak nekünk alkalmatosságot; el is higyje Kglmed. életlenben volt izenetiink. mintsem azt Kglmdnek élesebben kellett volna fontolni. Izdentzi uram, liogy ő llge előtt, az mint Kglmed Írásából értjük, hiven referálta az dolgokat, annak úgy kellett lenni, s Kgldnek is érteni kellett, kit mi csak magán is communicálni el nem mulattunk volna Kgldtől, mostan irását is pedig Kgldnek nem úgy idegenül, mint illendő syncerítással veszszük, mert honor honorantis non honoranti existit. Látjuk Kglmed négy punctumokról mint elmélkedik, kikről mi most Kgldel disputatiót nem indítunk, noha Kglmed, nekünk is megbocsásson, az segítséget úgy annira sollicitáltuk, hogy tempestive bizonyos közel való helyen legyen, hogy csak azért Klobucsintzki talám kétszer is volt ő fl généi, mert nekünk ajtónk előtt volt az veszedelem; azt is tudtuk, messze vadnak az ő flge német hadai, s noha az budai vezér csendességben volt. de azalatt igen kész állapattal, más felől pedig Smilhez mind gyültön gyűlt az török. Értettük, s nyilván tudtuk, hogy gonosz szándékkal vadnak hozzánk, s az budai vezér is onnét vár. Az másodikról most semmit nem irunk, mivel szolgáink az gyűlés alatt meg fogják arról találni ő flgét s Kglmdet is. Generalis uram ellen pedig, mennyi panaszt töttünk magának Kgldnek is, megvadnak leveleink mássai. de attól nemhogy szűnt volna ő kglme, de maga szolgálatjára is megkötelezett bennek. Mi azt elhittük, hogy ő flge parancsolt generalis uramnak, kihez mint alkalmaztatta ő kglme magát, csak tétetne ő flge inquisitiót, megismerné ő flge igazságát az mi sok offensáinknak ő kglmétől. Az regalissal való hivása ő flgének, maga császárja kegyelmességében áll, úgy vagyon. Mindazáltal mi is magyarországi uraságunkra nézve, ugyan hazafiának, s ő flgének jó akarójának is tartván magunkat, s boldog emlékezetű dicsiretes, nagy hírrel, nével tündöklő császár ő flge is azt cselekedte, úgy tetszik, ha ő flge is azt tőlünk meg nem fogja, kegyelmességét kóstoltatja ő felsége velünk. Az ő flge regalisát 6. Octobris hozták meg, noha az ide alá való vármegyéken mán mindenütt publicum volt. Bogádi uram circa 20. Septembris jött el Bécsből, kiből Kglmed megítélheti, Bogádi uram elébb küldhette-é meg ? Az decretum felől mi töttünk emlékezetet Izdentzi uramnak, s szegény idvözült császárnak meg is mutattuk egynehány