Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 9. 1629-1637 (Budapest, 1883)

21. fejezet: 1630 - Levelek és okiratok

csak magok és házok népe eltartására és urak szolgálatjára is mint érkezhessenek el, tudja csak az Isten. Mindazonáltal eszünkben vévén ezt is egész országúi, mely kiválképpen való okok kévánják mostan az contributiónak súlyosabb voltát: igírünk azért Felségednek ez egyszer egész esztend.őbéli con­tributióra kapuszám után húsz húsz forintot az két rendbéli adózásra, az elmúlt esztendőbéli terminusok szerént, úgy mint az Szent "György napinak felét ad primum Juny, felét ad pri­raum Augusti, az Szent Mihály napinak felét ad primum Novembris az Felséged tárházában bészolgáltatni, bis tarnen conditionibus praesuppositis, hogy sok szegény megbántódott atyánkfiai azon contributiónak egy részéből contentáltassanak, és azután perpetuum statutum légyen, hogy többé ilyen nagy summa adónak contribuálására ne erőitettessünk. Az székely uraink atyánkfiai, kiknek ő kegyelmek közül is kapuszámok vagyon - vármegyékben, az szász urainkkal egyetemben ha­sonló terehviselésre igírik magokat. Az partiumban lévő atyánkfiai penig, kik az gratuitus labort praestálják Váradhoz és Jenőhöz, contribuálnak Felségednek kapuszámok után azon terminusokon tizennyolcz nyolcz forintot, és az Felséged tár­házában bészolgáltatják, csakhogy ezután ő kegyelmek se eről­tessenek ilyen nagy adózásra. Articvlvs VIII. Haller György dllapatja elvégezi étik. Nyilván vagyon mindnyájunknál ez is kegyelmes asz­szonyunk, hogy az nagyságos és nemzetes Haller György urunk atyánkfia az üdvözült kegyelmes urunk hire consen­susa nélkül applicálta volt magát az felséges római császár mellé; melyért citáltatta volt ő Felsége ez elmúlt 1629. esz­tendőbéli generalis diaetára, és akkor certis quibusdam de causis nem compareálhatván, proscribáltatott volt. Mindazon­által mostani generális gyűlésünkben Haller György urunk s atyánkfiának bizonyos és méltó igaz ratióit megértvén, ho­lott nem is azért ment volna ki Erdélyből, hogy szerelmes ha­zájának vagy ártására, vagy penig kárára lenne, mi is kegyel­mes asszonyunk Felséged kegyelmes tetszéséből végeztük egész országúi, hogy ez elmúlt esztendőbéli articulusunk in ea parte cassáltassék s invalidáltassék.*) Úgy mindazonáltal, hogy ha itt Érdélben akar lakni, ha bé akar jőni, béjőjen, es­küdjék meg az unióra, és az felséges római császárhoz való ') Tényleg megtörtént, sőt ezen articulusok újra kinyomattak melyből Haller nótája kiliagyatott.

Next

/
Thumbnails
Contents