Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 9. 1629-1637 (Budapest, 1883)
22. fejezet: 1631-1637 - Levelek és okiratok
1686. OCT. 16. 559 vigyázó tábort czitálok vala én Buda felé, az ki úgy hiszem consideratiót adott volna az budai vezérnek, mint indúljon ki Budáról és mint vegye el vele az végbelieket is, de az Kegd maga bíztatási miatt nem engedteték meg. Bethlen Péter uram dolgát is az mi illeti, abban is úgy tetszék Kegdnek, hogy_én patrocinálok neki, az kivel vádoltattam is, melyet eszemben vévén, nem kévántam azután semmi dolgát ő kegyelmének értenem s két-három levelére sem adtam választ is s nem tudom azt is, micsoda parancsolatokat extrahált ő felgétől is Kegd, és mint s kikre is kivánta iratni azokat, kik azt vélem mindazáltal, hogy ktilömbet az ő feige kéglin es parancsolatjánál nem cselekesznek és az hol animadversiót érdemel Bethlen Péter uram, el nem fogják ő kegmének mulatni. Ertem hozzám való suspitióit is Kegdnek, melylyel jelenti, hogy az hajdúknak írt levelemből is méltán veheti: de bizonyosan csalatkozik Kegd az aránt is, mert az mit én az hajdúság köziben írtam, azt az én keglmes uram parancsolatjából cselekedtem, s azont kévánta az ő megmaradások is, és az mi közönséges jónk is, tartván attúl, hogy arra lévén indulatja az töröknek, valamint időnap előtt beléjek ne kapjanak, és magoknak utolsó veszedelmet s nékönk is bút ne szerezzenek; nem is hajdúnak való Erdélynek oltalma az török ellen^ az ki dolgot adna az római császároknak is; s azt kívántam tőlök, hogy addig vesztegségben legyenek és senkivel semmi szövetséget ne is tegyenek, se penignek az töröknek oftensát, valamíg ő felgétől az mi kglmes urunktúl derekas declaratiót nem vesznek: ha ez gonosz, igaz, én cselekedetem, de bár ehhez alkalmaztatták volna most is magokat s vártak volna ő felgétől. Az békességnek tractájához férvén s provideálván ezekben az kikben vágyónk, és ezekből az mik következhetnek, szívem szerént fogtam vala és nem kicsiny jómnak s nyereségemnek tartottam volna, ha isten azt adja vala, hogy végben vihettem volna, de az Kegd gyanúsági fogának attól is el: melyekből igen nagy érdemetlen voltomra panaszokat is formál ellenem ő felségénél császár urunknál, kívánván azt is ő felgétől, hogy az én Budára való küldésimtől és írásimtól elfogjon ő feige. Mely Kegd kivánságit intimálván ő feige nékem is, az Kegd jó ítéleti rajta, mint bocsátkozhassam tovább én valami tractaban; noha ha mód volna benne s véghez vihetném, látván, micsoda sequelai lesznek ezeknek, bizony bő vérem kiontásával is véghez vinném, de messze ment az dolog s rövid az idő. isten jővolta csak az, az ki ezeket immár jó rendben veheti.