Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 9. 1629-1637 (Budapest, 1883)

22. fejezet: 1631-1637 - Levelek és okiratok

pellál; adná isten, velietne Kgltek az erdéli püspök uramtúl oly testimonialist, hogy ám megépítette Rákóczy uram az collegiumot, avagy az summát interesseivel megadta az ecclesiának. írt ide énnekem is püspök uram senior társaival egy békességre intő levelet, melyben ezen igével írják ő kglmek, hogy mostan immár az summa megadásárúi obligatoriát adott; de micsoda az az obligatoria P adott ő kglme énnekem mind hitlevelet s mind obligatoriát, melynek soha egy punct effectuatióját nem vöttem s nem láttam. Hatodszor, az ország híre nékül való confoederatióját tagadja; az császár ő felsége imperiumbeli aemulussival az micsoda frigyet csinált s többekkel is, kevés erdéli nemes rend tudja, avagy inkább senki sem. Azon eskütt meg ő kglme, hogy hazafiait tart az ország házaiban, s arról menti magát, hogy nem kártevő embereket állatott azokban. Az liazafiai szükségét praetendálja okúi, hogy idegeneket kellett az ország házaiban rendelni. Hát az honnét régi tősgyökeres úr nemből való hazafiait kivetvén, idegent állatott helyében ? Az minemű idegeneket penig az mi szegény országunk házaiban helyeztetett, olyanok Erdélyben hazafiai számosan találtattanak volna istennek hála. Menti azzal az levélíró Rákóczy uramot, hogy tanács híre nélkül azt nem cselekedte ; igen jól vagyon, ha az tanács megoldozhatja az ő kglme hitit; hogy az több fejedelmek is azt cselekedték, menti azzal is. Nem az vagyon az kérdésben, mit cselekedtenek az előbbeni fejedelmek, hanem az mire kötelezte ő kglme magát hittel, aszerint kellett volna országlani ő kglmének. Mert az mit egy üdő egyben szenved, más üdő másban nem szenvedi azt. Az igaz vox mondásért mind magamon, s mind jámbor szolgáimon, kik képemet viselték, mi történt ? azt sem szükség mástúl kérdenem ; másokat is könynyen nevezhetnék, kiknek nem szinte jól esett az közönséges jóért való igaz voxolás, kiket bűvebb írásra való alkalmatossággal világosabban megírok. Az hazafiait hogy erdéli ebeknek nem nevezi, ugyan az hazafiai attestatiójára appellál. Vajki nehéz ott igazat mondani, az hol az igazmondásért betörik mindjárt embernek az i'eje; ha isten megkönyörül rajtok, bizony attestaltatás nélkül is megvallják. Csáki Istvánt írja, hogy én űztem ki az országból s én akartam megöletni. Jó lelkiismerettel bizony szómra mondom, soha csak egy emberrel sem űzettem, sem halálára nem igyekeztem, kire ha szándékoztam volna, akkori állapotomban mi lehetett volna könnyebb? De megtetszik, ki igyekezte megöletni. az ki minden igaz ok nélkül számos lovas szolgáival