Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 9. 1629-1637 (Budapest, 1883)

21. fejezet: 1630 - 1630. jan. 25—febr. 17. Gyulafehérvári országgyűlés

gatva, midőn egy váratlan körülmény a Bethlen-pártiaknak segélyére jött. Híre terjedt hogy a Kovács és Balogh féle hadakat, kik a hitet letenni vonakodtak, Tholdalagi megtámadta s szétverte. Szúnyog a kővári kapitány már akkor Kassán volt s helyét valószínűleg ideiglenesen azonnal Gyulafy Sámuellel a kormányzó vejével tölték be.*) A hír nagyon felizgatta a kedélyeket. Fehérvárott a hadak, kivéve a németeket, kormányzó pártiak voltak, de Csákynak a szomszéd falukon elhelvhezett hadai aggodalomra adtak okot. Az ifjú gróf és Zólyomi, két meggondolatlan ifjú, szolgáikkal együtt kivont karddal kiabálni kezdettek, hogy »a pápistákat levágják« — de a kormányzó csitította őket, Katalinhoz ment, igyekezett lelkére beszélni, kivont kardját kezébe adta: »ha nem talál Felséged igaznak, mondá, vágja le nyakamat, de ha igen — bizzék bennem.« 2) E perczben ő volt a helyzet ura, s hogy ő is maradjon azon a Csáky gyávasága segített. Ha Bethlen váratlan nyilatkozata színleg ki is békíté vele, csak hamar be kellett látnia^ hogy el van hagyva. A »tumultus« idején Csáky estve felé harmad magával sétálásnak színe alatt kiment Fejérvárról, lovait fegyvereit már előbb kivitték. Almásig meg sem állott, s hadai utána szöktek. 3) De hát e béke még sem volt teljes: legalább nem volt olyan, melyben meg lehetett volna nyugodni — mind addig mig Katalin a protestáns vallásra vissza nem tér. Csak ekkor ') Kemény 172-ik 1. April végén Zólyominak adatott. a) Maga Katalin beismeri a temetéskori tumultust, melynek ilyetén lefolyását az ö vallomásából, Koszpoth marz 11-iki jelentéséből (172) és Tholdalagiból (240) tudjuk. s) Csáky szaladásáról nemcsak Tholdalagi és Kemény, magukban is eléggé hiteles források, irtak de — hogy ő titokban menekült s népét elszélesztették, benne van a Koszpoth jelentésében is. i. h. Hogy Segesvári s hogy Szabó nem írják — természetes mert nem voltak ott, s ezek bizony csak olyan másodrangú polgár krónikások, kik egyebet nem íi-hattak mint azt a minek tanúi voltak. Csáky futásának pedig, az egyik Kolosvártt másik Yásárhelytt, nem volt egyik sem tanúja. A tumultus — mint Katalin írja — a temetés napján volt: tehát jan. 25. Azonban kétségtelenül a temetés után. Hogy ugyanekkor volt Csáky futása is. azon sorrendből mint Kemény elbeszéli, kitűnik.