Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 9. 1629-1637 (Budapest, 1883)

22. fejezet: 1631-1637 - 1636. szept. 24—oct. 3. Tábori országgyűlés Keresztes-Mezején 33

Mielőtt azonban Kőrössy oda ért volna, júl. 27-én Gilá­nyi egy éles szemrehányásokkal teljes levelet hozott, mely szigorúan elrendelé, hogy Huszt alól, mely ellen Rákóczy em­berei csakugyan próbáltak júl. 17-én egy erősebb rohamot ') elvonja hadait s táborát oszlassa el, különben jelentést tesz a portára s a következményeket magának tulajdonítsa. Rákóczy válasza határozott volt: »megbocsásson ő nagysága, hogy az országuak s ő hatalmasságának nyilván való kárával nem en­gedelmeskedünk neki.« 2) Igaza volt, mert a budai basa biz­tosítása, hogy csak a rendes hadak ültek fel vigyázás kedveért, csak ámítás volt: a boszniai basa épen ez időben kelt át ha­daival Eszéknél a Dunán s maga is táborából sietve Budára ment. 3) Hogy e készülődések ellene vannak irányozva, arra maga is gondolt Rákóczy s szemben azokkal ő is megtette intézke­déseit. Legelébb is arra gondolt, kit a törökkel szemben ter­mészetes szövetségesének tartott. Klobusiczkyt aug. 12-én a császárhoz küldte Regensburgba — hol ez a birodalmi gyűlé­sén volt, — hogy nemcsak a toborzást engedje meg, hanem azt is, hogy 4—5 főurat, 17 előkelőt s mintegy 4—5000 közren­det szolgálatába fogadhasson, emeljen panaszt a nádor kétér­telmű magaviselete ellen, Bethlen Péter zavargását csendesítse a császár le s a portára küldendő követeit utasítsa, hogy azok az ő követével értsenek egyet. 4) Bethlen István emberei kora tavasz óta hirdették, hogy a budai s bosznya basa meg fogják Erdélyt támadni, hogy az öreg urat oda bevigyék: addig vissza fogják tartani a feje­delem követeit. 5) Hogy igazat mondtak, a következmény meg­mutatta. Tholdalagiék júl. 26-án érkeztek meg s a kajmekám J) Rákóczy és Pázmány Tliordai júl. 15-iki levelét. 2) A budai vezér levele u. o. II. 379. s köv. 11. Rákóczy erre adott s júl. 29-én kelt válasza u. o. 387. s köv. 11. A Kűrössynek ez ügyben irt levél u. o. 361. s köv. 11. 8) Törv. és Okiratok XLV. Pázmány aug. 14-iki levele a titkos ltárban. <) L. Törv. és Okiratok XLIY. 6) Melith Péter levele a királyhoz, Szathmár, 1633. apr. vége. A titkos ltárban Homonnai máj. 16-iki levele U. o. Ugyanannak jún. 2-ik levele u. o.

Next

/
Thumbnails
Contents