Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 9. 1629-1637 (Budapest, 1883)
22. fejezet: 1631-1637 - 1636. febr. 15 —29. Kolosvári országgyűlés
hintón túrszekerekkel s 300 főből álló haddal. De a szekerek közül néhány niegsülyedt a sárban s ezeket Rákóczy emberei elfogták, a többi azonban s maga Bethlen István is szerencsésen beérkeztek Egerbe, hol a basa tárt karokkal fogadta,') janicsárokból s török lovas és gyalog hadakból álló díszkiséretet küldvén elébe. Itt egy Kelecsényi nevű magyar rabot adott mellé a basa, kivel ura parancsait, terveit közölte udvarmestere Horváth István. Ennek állítása szerént Bethlen egyetért az erdélyiekkel, kik elhatározták, őt visszahelyezni a fejedelemségbe s Rákóczyt, ha le nem mondana, megölni. Különben a török már neki igérte a fejedelemséget, még pedig családjában örökösen: csakhogy az általa fölajánlott Ilyével nem elégedvén meg, ezért Yáradot kívánja. 2) Egerben azonban nem sokáig maradt, hanem átment Budára, hol a basa hasonló szívességgel fogadta, s honnan azonnal jan. végéről Laskayt" Horváth Istvánt s Moldvai Istvánt mint követeket a portára küldte. 3) Bethlen szökéséről Rákóczy jan. 19-én értesült. 4) Eleinte annak nem tulajdonított nagyobb fontosságot. A mint azonban megkapta körlevelének szövegét, belátta, hogy a Bethlen név varázsa s a porta perfidiája erős összeütközéseket idézhet elő. A portáról vett hírek meggyőzték, hogy ott Székely Mózessel komolyan foglalkoznak: 5) nem volt-e oka attól tartani, hogy ha e helyett olyan ember lép a sorompóba, mint Bethlen István, ennek ügyét felkarolják? Azonnal összehívta tanácsosait Szamosújvárra, hol ez időben tartózkodott: sott jan. 27-én elhatározák, hogy tartson a fejedelem febr. 15-én egyetemes országgyűlést. 6) A tanácskozás végeztével megtette az első Eszterházy-féle ltárban. Jan. 12-rűl még egy másik kiáltványt is adott ki: »Minemű kedvem ellen « kezdettel. U. o. ') Szalárdy. U. o. Csérnél Ónod jan. 19., 23., 24. kelt levelei Debreezenben ; az orsz. ltban. •) Kelecsényi jelentése 1636. februártól Bornemiszához. Jászay gyűjt. 1636-ra. 8-ik 1. 3) Sebesi febr. 12-diki jelentése. Levelek és Okiratok. *) Rákóczy és Pázmány. 203-ik 1. •') Sebesi decz. és jan. kelt levelei. r) Melith Péter febr. 1-ei levele a császárhoz: >Ex Transylvania vir certus ac fide dignus referens quud quamprimum fuga Stephani