Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 9. 1629-1637 (Budapest, 1883)

22. fejezet: 1631-1637 - 1635. máj. 13—jún. 10. Gyulafehérvári országgyűlés

s Rákóczy segélyhaddal rendeltessék melléje. Sőt nemcsak Tholdalagival közölte e tervet, hanem megírta magának Rákó­czynak is, kérve hozzájárulását. x) Rákóczy megrémült e terven. »Ha a budai vezér paran­csolatjára fel kezdene ülni az erdélyi fejedelem — irá Tholda­ginak, 2) — ez oly infinitum lenne, kinek soha végét nem ér­nénk,« s utasította is Tholdalagit, hogy a terv meghiúsítására teljes erejével dolgozzék. Nem is lett belőle semmi. Tholdalagi jó válaszszal bocsáttatott haza, s vele együtt az öreg Juszuf csausz is beküldetett, hogy a szokásos kaftán-ajándékokat a fejedelemnek és tanácsuraknak kézbesítse. Komolyabb aggodalmat okozott Rákóczynak az öreg Bethlen István. Híjába fogadta Rákóczyt fiává, soha sem tudta elfeledni, hogy a fejedelemséget olyan hirtelen elveszté, s mint sértett fél mindig úgy viselte magát, Rákóczy minden tettében ellenséges törekvést keresvén. Valójában pedig azt az önálló­ságot sajnálta, melyet a kormányzói s útóbb a fejedelmi mél­tóság adtak neki: mint alattvalót már nem is tudta magát képzelni. Épen ezért nem is tette le Rákóczynak a hűségi es­küt, habár erre még 1631-ben teljes tanácsülésben fel is szólí­totta Rákóczy, s habár ez ülésben e kérdésben saját fija is ellene szavazott. Rákóczy ekkor még az időtől várt, de az öreg úr engedékenységre nem levén bírható, a Zólyomi és Székely Mózes-féle zavarok idejében 1633. april havában a homagium letétele ügyében törvényt hozatott. Hosszas gondolkodás után a szász-sebesi táborba hiva­tása előtt az öreg úr ajánlotta magát, hogy leteszi ugyan a homagiumot, de nem úgy mint Rákóczy kívánta, hanem »jó módok alatt.« Rákóczy nem fogadta el, mert nem tartotta illőnek, hogy magát társúl adja mellé. 3) Az öreg úr pedig, hogy Rákóczynak alattvalója ne legyen, tényleg úgy kerülte ki, hogy erdélyi uradalmait felosztá gyermekei közt, maga pedig Husztról, erdélyi ditióból Ecsedre, a magyar király fenható­sága alá költözött s most tele torokkal kezdte hirdetni, hogy ') Hagai Kornél levelét Rákóczyhoz, 1. Levelek és Acták, mint Rá­kóczy márcz. 10-iki levelének mellékletét. *) Rákóczy márcz. 10-iki levele u. o. 3) Rákóczy és Pázmány 210. 1. Erdélyi Országgyűlési Emlékek. IX. 14

Next

/
Thumbnails
Contents