Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 8. 1621-1629 (Budapest, 1882)

20. fejezet: 1622-1629 - Törvények és irományok

eleknek securitások szereztessék meg, és mind Felséged, mind penig utána való successori, úgy mint ez országnak igaz és legitimus fejedelmi, az liol birodalmokban akarják, lakhassanak ott, és, kit Isten jóvoltából eltávoztasson, ha mi romlás következnék jövendőben is országunkra, légyen bizonyos refugiomok minden rendeknek; mert ebből mi lehetünk minden nemzetségeknek példái, micsoda veszedelmes ennékül akármely országoknak is lenni. Annak felette ezzel együtt végeztük azt is, hogy az két nemzetségnek szabad légyen minden kerített és mezővárosokban megtelepedésre házat és örökséget vennünk, szerzenünk, ott laknunk házunk népével együtt, hogy így tempore necessitatis ha magunk kívül országunk oltalmazásában lészünk foglalatosak, házunk népe otthon ne periclitáljon, ne búdossék, életünknek, minden marhánknak utolsó veszedelmével. Nem is látjuk kegyelmes urunk, mi tehesse az városbéli urainkat és atyánkfiait ebbe idegenekké és kedvetlenekké, holott concordia res parvae crescunt, és ha nekünk az ő kegyelmek városiban telepedésünk lészen, azzal se privilégiumok, se rendtartások sem egyéb semmi immunitások nemhogy megromlana, de sőt inkább minden állapotjokban épülnek; holott hevet, hideget, hasznot és kárt, iuxta unionem annis retroactis cum ipsis initam et confirmatam, együtt akarunk ő kegyelmekkel szenvedni, és mindenekben egyet is akarunk érteni. Továbbá azért kegyelmes urunk azt is igen méltónak ítéltük lenni, hogy az hol Felséged lakik, mindenütt az Felséged praesidiuma együtt a városéval légyen a kapukon, úgy mint egyéb városokban is vagyon mindenütt, az hol fejedelmek laknak, és Magyarországban is, melyeknél sem nagyobb privilégiuma, sem immunitása egy városnak is itt nem lehet. Hogy ha azért sok királyi városok ő kegyelmeknél régiebbek lévén, semmi fogyatkozását privilégiumoknak abból nem tartják lenni: miért kellessék itt ő kegyelmeknek is azt tartani, méltó okát nem látjuk. Mentül jobb tehát mind magokért, mind penig az közönséges megmaradásért, azt, az mi ő kegyelmeknek is mind hasznosb, mind penig bátorságosb, követni, és minden nemzetségeknek szokások szerint az egymáshoz való szeretettel ebből élni, hogysem mint jövendőben hazánkra, mint azelőtt, valami kárt és romlást hozni, meggondolván mégis azt, mennyiszer juttanak volna utolsó veszedelemre, és teljességgel ugyan el is vesztenek volna nagy birodalmok, hogy ha ilyen securitással magokra gondot nem viseltek volna.