Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 8. 1621-1629 (Budapest, 1882)

20. fejezet: 1622-1629 - 1622. máj. 1— 23. Kolosvári országgyűlés

tolmácsolta. Gyászverseket Kornis Ferencz és György szaval­tak, s azután Kemény János szónokolt. A gyászszertartás másnap jul. 2-án folytattatott, mely napon Váradi István gyászbeszédet s Lippai János szónoklatot tartottak. Délután 2 órakor ismét összegyűlt a gyászoló nép a Putnoki János tályai pap által elmondott búcsúztató meghallgatására. Ez volt a temetés vége — csak a parentatió volt hátra, melyet jul. 3-án hasonlag a rendek jelenlétében Váradi István keresz­túri lelkész tartott. x) • A kolosvári országgyűléssel egy időben máj. 1-én Fer­dinánd is tartott országgyűlést Sopronban, melynek egyik tár­gyát a nickolsburgi béke végrehajtása képezte. Ez országgyű­lésre Bethlen is küldött követeket. 2) Ferdinánd király előter­jesztései egyik pontja a felső-magyarországi vármegyék vissza­csatolásának kérdését törvénybe kívánta igtattatni, 3) s csak­ugyan, a kiegyezés szerint, az inaugurale diploma (II. Art.) s a megyék ügye (XXIX.) törvénybe igtattattak. A temetés után Bethlen néhány hetet Fehérvárt töltött né­metországi bujdosó vendégei társaságában, kikkel az ország déli részében körutat akart tenni. Szebenen át akarta őket vezetni, s testvére által e szándékáról értesítteté e várost. De a szebeniek ') Exequiarum Coeremonialium Libelli Duo, s az Exequiae Prin­cipales. Fehérvár, 1624. s) Kovachoczy István volt. L. Mavcz a li RegestáJi,122. Az »Opinio Cam. Aul. et Hung, quod respondendum ad nonnulla puncta gravami­num« 20. Jun. 1622. a 9-ik pontban olvassuk: »camera tarnen aulica quam hung, status nihil ab aequitate dissentaneum petere, atque ideo hac de re cum legatis dicti principis praesentibus per certos ad eos destitutes commissarios tractandum esse arbitrator.« Bécsi titkos lt. Com. 1620—26. A hét vármegye harminczadjáról volt szó. 8) A kir. propositiók erre vonatkozó pontja: »Quoniam vero iuxta tractatum et conclusionem Nicolpurgensem dum pro reducenda et stabilienda pace concluderetur, certi comitatus partium regni Hung, superiorum dno principi Gabrieli Bethlen certis conditionibus ad instan­tiam commissariorum et regnicolarum dicto principi tunc adhaerentium concessi sint: cupiens S. C. Eque M-tas de ea"parte ditionis regni assecu­rationem haberi fidelibus statibus et ordinibus ad deliberationem super­inde habendam hoc quoque negotium exhibet, uti de assecuratione regressus comitatuum ad sacram coronam certe aliquid deliberetur publicisque regni constitucionibus inseratur.« U. o.

Next

/
Thumbnails
Contents