Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 7. 1614-1621 (Budapest, 1881)
19. fejezet: 1614-1621 - 1616. deczember 24. Váradi országgyűlés
S Bethlen is ezt legközelebbről a Simonyi-eset alkalmából tette. Útközben Nagy-Ekemezőről nov. 8-ról írt a nádornak, egyenesen Dóczyt tevén felelőssé, hogy az ő kapitánya saját területén egy beütő had által megöletett. S arra is figyelmeztette Tliurzót, hogy Homonnai is már indulófélben van. Nov. 2-án ágyúit kivonatta várából s az élést előre küldé. O, monda, nem lesz oka, ha a béke felbomlik.Ugyan akkor a magyarországi basákat is figyelmeztette a készülőfélben levő támadásra: szükség esetén álljanak készen hadaikkal. 2) A béke pedig már akkor tényleg fel volt bontva. Egy elő had, mely Homonnai embereiből hajdúkból, lippai kibúj dosottakból állott, már útban volt. Sarmasági is lejött Ungvárról s Nagy-Mihályról e csapathoz ment, vagy mint maga irta, elfogatott s átvette annak a vezényletét. Nov. 4-én, tehát még akkor, midőn a rendek együtt ültek, egy mocskos proklaniácziót bocsátott ki, a hajdúvitézek nevében, Erdély rendéihez, felhiva ezeket, hogy a Bethlen által nyakukra tett igát rázzák le, mert e had az ő szolgálatukra jön. Saját neve alatt pedig nov. 9-én, midőn notáztatásáról értesült, Dóczyval is tudatta közeledésüket Erdélyhez s benyomulásukat — figyelmeztetve és intve a szathmári kapitányt, nehogy útjokba akadályt tegyen. 3) Dóczy pedig a világért sem tett semmi akadályt, még akkor sem, midőn a támadók tőle zászlót kértek, úgy, hogy a Sarmasági által vezetett eredetileg Gombos-féle had, roppantál pusztítva az erdélyi területet, háboritatlanúl nyomúlt előre, egész addig, míg Bethlennek ideje nem volt a zabolátlankodók elé hadat küldeni. S a mint Fejérvárra ért, a mi hadat hirtelen összegyűjt') L. Törv. és Okiratok LIX. E levéllel küldte meg Bethlen a Homonnai utasítását Thurzónak. (L. XXX. c.). A nádor azonnal erélyes hangon írt rendeletet küldött Dóczynak, hogy »ama békesség ellen törekvő tolvaj Gombos Andi-ás« hadát eloszlassa, s őt »compescálja.« Uj lymbus, orsz. ltár. 2) Ali basának nov. 13-ki levele a hajdúkhoz. Act. Thurz. Fasc. 77 nro 43. Meliemed temesvári basának levele nov. 19-ről Dóczyhoz. U. o. Fasc. 61. nro 38. 3) L. Törvények és Okir. LVIII.