Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 7. 1614-1621 (Budapest, 1881)

19. fejezet: 1614-1621 - 1616. jun. 24—jul. 3. Alvinczi országgyűlés

kat, kiknek adják vissza az elkobzott javakat. Kock ezenkívül Rhenertől levelet vitt a szászokhoz, melyben ez a császár egyetértésével kérkedett.') Sa kezdet jól ment. A biztosok eljutottak Kálióba. Fekete Péter, a böszörményi kapitány föl­ültette a magyarországi hajdúk egy részét s jun. 6-án a kállai őrség is csatlakozott hozzájok. 2) Az igy összegyűlt csapat megindúlt s átkelt a Tiszán. Ez már nyilt lázadás volt, s mindenfelé nagy mozgalmat keltett. Ali basa a mozgalom első hírére máj. 17-ről megin­tette Homonnait, hogy üljön veszteg, mert régi barátságuk »ellenségre változik.« 3) Atalán a budai basa, a mily hévvel pártolta Homonnait elébb, most ellenkező parancsot kapva a portáról, annyira elkövetett mindent, hogy az egyetértésnek még látszatát is elkerülje. Esküdözött Bethlennek, hogy az, mit Homonnai hirdet, merő hazugság, ő megparancsolta a tömösvári és kanizsai basáknak, hogy Bethlen első hívására segélyére siessenek: ő maga is készen áll hadával, a hova kell, oda megy. 4) S végül a nádort is figyelmeztette: nem hiheti, hogy »ő felsége az adott és elvett fogadásnak ellene« részese volna a támadásnak. 5) S a nádor természetesen igyekezett Alit megnyugtatni — de ugyanakkor maga részéről ismételt fölterjesztéseket tett a császárnak. 6) A mit a nádor Mátyásnak írt az ország hangulatáról, szemben e mozgalommal, az csak gyenge viszhangja volt annak !) L. Törvények és Okiratok XLIV. 2) Fekete János kállai vicekapitány irja Thurzónak Kálló jun. 6-ról : »Ez ő felsége végházából is sok vitézlő rend takarodott ki az Homonnai fizetésére, itt osztván ki zászlait és pénzét ; sehol senkitől semmiféle gondviselés ide nincsen, soha nem tudjuk magunkat mihez tartani.* Orsz. Ívtár. Actor. Thurz. fasc. 49. nro 32. 3) Kelt máj. 7-én a régi, tehát 17-én az új naptár szerént. Meg van egykorú másolatban a Tliurzó-féle levéltárban : fasc. 56. nro 36. és fasc. 101. nro 7. Benne van Sepsey Laczkóban is Mikónál 154 1. *) L. Törvények és Okiratok XLV. B) Meg van a nádorhoz máj. 28-ról irt levele Orsz. ltr. Tliurzó­féle acták fasc. 102. nro 1.2. 8) Igen érdekes máj. 9-iki felterjesztése Actor. Thurz. fasc. 1. nro 136. ; továbbá a máj. 22-iki Mátyáshoz fasc. 34. nro 59. ; máj. 23-iki Klileslhez fasc. 43. nro 56. s a jun. 10-iki (Ali levele következtében) fasc. 102. nro 1.

Next

/
Thumbnails
Contents