Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 7. 1614-1621 (Budapest, 1881)

19. fejezet: 1614-1621 - 1620. ápril 5 — 20. Fejérvári országgyűlés

Már akkor Bethlen vett felhívást a szövetséges cseh ren­dektől is, még pedig másodikat, kik közbenjárását kérték fel a magyar rendeknél arra nézve, hogy ezek hadat ne indítsanak ellenök. 1) A levelet ő megmutatta Károlyinak, s ez másolatot vett róla. 2) Bethlen még ekkor semmi határozott választ nem adott nekik, hanem hogy egy későbbi szövetkezés felté­teleit előkészítse, a portáról behívott Markó vajdát küldé ki hozzájok. 3) Bethlen elhatározása szabadságát egész addig fentartá. mig a portáról hírt nem vett. Ez aug. derekán történt meg. Ekkor már megkapta Dóczy levelét is, mely udvarias szavak­kal tudatta vele, hogy Ferdinánd segélyhadait nem fogadja el — 4) s most perczet sem vesztett, hogy a beavatkozást azonnal megkezdhesse. A legalkalmasabb perczben történt, A pozsonyi ország­gyűlés, mely vallásvitákkal, a szövetséges rendek követeinek fogadásával, béke-kisérletekkel foglalkozott, s megtiltá a had­szedést és hadfelültetést a csehek ellen, eloszlott a nélkül, hogy benn az országban a békét biztosította volna — sőt a hadfelkelkelési tilalom daczára, mindenfelé hadfelültetési kísérleteket tettek. Épen ezekben a napokban, jul. 18-án tette meg Bethlen is az első lépéseket. Eddig még magyarországi barátainak sem adott egy biztató szót sem. Most legelőször Rákóczy Györgyhöz fordult, ki a Homonnai-féle mozgalmak ügyében hathatósan támogatta őt, s kivel azután is benső összekötte­tésben állt. 5J Az első ajánlatot ez tette meg neki Béldi Pál által: de mig el nem jött az ideje, addig nem akart neki írni. Követe Markó vajda — irá neki — ki jul. 19-én indúlt Prá­gából, aug. 13-án megérkezett, magával hozva a későbbi szö­vetkezés alapjait. Már a Thurzók, Batthyányi, Révay meg vannak nyerve, már külföldről is hatalmas támaszuk van. Már Mocsárv Nógrádmegye i. h. 2) L. Törv. és Okiratok LXXXIV. Eleinte nem volt a levél Beth­lennél — de úgy látszik, Fejérvártt tartózkodásuk alatt meghozta Pécsy. 3) Pol. Lev. 119. Gindely I. 263. *) L. Törv. és Okiratok LXXXY. 6) L. 1618. jul. 8-iki levelét. Pol. Lev. 97 1.

Next

/
Thumbnails
Contents