Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 7. 1614-1621 (Budapest, 1881)

19. fejezet: 1614-1621 - 1620. ápril 5 — 20. Fejérvári országgyűlés

Az alkudozások gyorsan haladtak s az engedély Beth­lennek a beavatkozásra megadatott. A részletek megállapítása végett nekie Deák Mehemed basával kelle találkozni, *) de úgy, hogy ez feltűnést ne ébreszszen. Ugyanezen basa levén a jenei és hódoltsági űgy elintézésével is megbízva, a találkozás különben sem tetszhetett gyanúsnak. Abban nyugodtak meg, hogy ez Viddinnél keljen át a Dunán, s a Tömösvárra vezető útról térjen be a Vaskapun át Hunyadmegyébe, hol találkozása a fejedelemmel minden feltűnés nélkül véghez mehet. Adja a fejedelem egy postája által ezt tudtára Memlietnek, kivel ez Nisben találkozhat. Borsos a kapitiha jul. 29-én sürgősen tudósítá a fejedel­met. Búcsú-kihallgatáson a vezérnél Mikó aug. 3-án volt, s két nappal utóbb aug. 5-én hazaindúlt Erdélybe. 2) Mialatt a portai követség a jövendő vállalatra megve­tette a jó fundamentomot, Bethlen otthon is fokozott tevé­kenységgel működött, hogy kellő időre készen lehessen. Ferdinánd 1619. máj. 26-án Pozsonyba országgyűlést hirdetett. A megállapodások szerint Bethlennek erre főkövet­séget kellett volna küldeni, hogy a nagyszombati békének vég­leges ratificatiója s törvénybe igtatása végbemenjen. De a cseh mozgalom már akkor sokkal erősebb volt, s a kísérlet a magyarországi protestáns rendeket is a fennálló unió alapján bevonni abba, sokkal sürgősebben nyilvánúlt, hogysem a király annak csendes lefolyására mert volna számítni. Ez okból el is akarta halasztani, s csak a nádor és Pázmány sürgős kérésére állott el e szándékától. 3) De maga személyesen nem hagyhatta el székvárosát; épen abban az időben, midőn az országgyűlés megnyílt, történt, hogy a Burgot gróf Thurn cseh hadak élén ostrom alá fogta, a szövetséges rendek pedig a magyar országgyűléssel alku­dozni kezdettek. Ily körülmények közt a király nem jöhetett le, Bethlen pedig, daczára, hogy a követség már rég ki volt »Mintbogy a mi derék conclusionak kelletik lenni, Mehmed basa uramnak fidei et industriae sunt commissa,« írja Borsos. Mikó II. k. 183 1. *) Mikó II. k. 174 — 86 11. 3) Fraknói Pázmány Péter I. 438 1.

Next

/
Thumbnails
Contents