Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 7. 1614-1621 (Budapest, 1881)
19. fejezet: 1614-1621 - 1619. május 5 — 26. Fejérvári országgyűlés
azt a gyakorlat kifejté s a gyűlés elé terjeszté a munkálatot, mely azt elfogadta, beigtatta a törvénykönyvbe, eltörölvén az ezekkel ellentétben álló czikkeket, A gyűlés máj. 30-án fejezte be munkáját. *) A tanácskozások folyama alatt, a gyűlés első napjaiban, Bethlen jelentést tett a rendeknek a portai ügyek állásáról: Jenő követelésével nem hagytak fel, s az Arad környékén levő portyázásokért őt teszik felelőssé. Az adatokat ebez Borsos tudósításai szolgáltatták. Tóth Mihály visszajövetele után is a régi alapon folyt a vita a divánülő vezérek és Borsos közt, A porta követelését s Bethlen védelmét a zsitvatoroki béke Yl-ik pontjára alapíták. Erdély területi épségén, mondá amaz, a status quo fentartását érti a római császár s nemcsak Jenő megtartását követeli tőle, hanem azt is, hogy Lippát szerezze vissza. Ezen alapúi a béke, s ha ő ettől eláll, első sorban ő fog megtámadtatni, de azzal a béke is felbomol. A divánülő vezérek másként magyarázták: Erdélyhez a római császárnak semmi köze, különben is ő nem hogy Jenőért, de Váczért sem bontaná fel a békét. Hogy e felfogást megdöntse, küldté be Bethlen Tóthtól Mátyás 1617. sept. 4-iki leiratát, s eszközölte ki Dóczy által Ferdinánd még keményebb hangú levelét Jenő ügyében. Borsosnak febr. 2-ára ígérték a végválaszt, abban a reményben, hogy ezt fenyegetésekkel határozott igéretadásra vehetik. De nem bírhatták rá. O mint kapitiha, mondá, nem elégséges erre. Megír mindent urának, s várják be ennek főkövetét. Ezzel, mondá a vezér, csak el akarjátok halasztani az ügyet erről az évről. 2) falóban Borsosnak ez volt titkos gondolatja, a porta pedig épen azzal akart nyomást gyakorolni, hogy a tavaszi készülőnem akadtam annak. Kétségtelenül a királyi tábla által, legalább ez a legplausibilisebb, mert annak tagjai voltak Erdély legkitűnőbb jogtudósai. De liogy az mégis egy ember műve volt, a mellett sok ok harczol, mi nem zárja ki azt, liogy azután ne revideálta volna a tábla. Ha pedig igaz az, liogy a munka főrészét egy ember végezte, az nem lehetett más, mint Kassay István. ') Mikó II. 115 1. s) Mikó II. 118 1.